Itt az idő! Bősön változás szele lengedez...

Három jelölt szál harcba Bős város polgármesteri címéért: az MKP által támogatott jelenlegi polgármester mellett két független induló. Közülük az egyik legesélyesebbnek tartott jelölt az ismert ifjabb Jakus Zoltán, a Bősiek Bősért Polgári Társulás elnöke, 2015-ben a migránsok ellen tiltakozó petíciós bizottság elnöke, majd a sikeresen zárt népszavazás szülőatyja.

Itt az idő! Bősön változás szele lengedez...

Jakus Zoltán 1985. március 6-án született Dunaszerdahelyen. Alapfokú tanulmányait Bősön, közép- és felsőfokú végzettségét pedig Dunaszerdahelyen szerezte idegenforgalom és menedzsment szakon. Jelenleg magánvállalkozóként tevékenykedik.

Bősi lakosként hogy látja, milyen polgármesterre van szüksége a városnak?

Olyan korban élünk, amikor nem a szavak, hanem a cselekedetek számítanak, és ha változást akarunk elérni, akkor a tettek mezejére kell lépnünk! 2015-ben, amikor településünk lakóinak kedélyeit a migránskérdés borzolta, szó nélkül cselekedtem, és kiálltam a helyi emberek érdekeiért: aláírásgyűjtést szerveztem, majd megkértem a helyi hivatal vezetőségét, hogy írjon ki e kérdéssel kapcsolatban népszavazást. A referendumon a vártnál is többen szavaztak, ennek ellenére a jelenlegi vezetés – az akkori belügyminiszterrel karöltve – a polgárok akaratát figyelmen kívül hagyta, és a városi rang megszerzésének fejében a bevándorlókat elhelyezte a településünk határában található épületegyüttesben.

Akkor sem mások érdemeivel, munkájával dicsekedtem, amikor az egyik polgártársunk bajba került, hanem azonnal cselekedtem. Meg kell említenem továbbá a Bősiek Bősért jótékonysági rendezvénysorozatot is, amelynek bevételéből mindig támogatom a rászorulókat, óvodáinkat, iskoláinkat. Ennek szellemében a kampányomra szánt összeg legnagyobb részét most sem óriásplakátokra és reklámokra költöm, hanem szétosztom a hátrányos helyzetű bősi emberek között.

Miért független jelöltként indul a választásokon?

Éppen azért, mert minden egyes emberrel, jelölttel szeretnék együttműködni, induljon az bármelyik – nem nacionalista – párt színeiben, mert ha igaz szívű bősi, akkor ő is a városért, nem pedig a polgármesterért dolgozik.

Milyen elképzelései vannak lehetséges polgármesterként?

Megválasztásom esetén is a városunkért végzett alázatos munkát fogom folytatni. Nem szép szavakkal, ígéretekkel, hazugságokkal akarom ámítani a választópolgárokat, hanem cselekedni és dolgozni akarok minden bősi emberért. A város pénzforrásait nem külföldön, hanem helyben fogom felhasználni minden polgártársam javára, nem csak néhány kiválasztott, magát felsőbbrendűnek érző ember érdekeit figyelembe véve. Számomra minden bősi polgár egyformán fontos, még akkor is, ha nézeteimmel esetleg nem ért egyet. Az én ajtóm mindenki előtt nyitva áll majd, nem kell hónapokat várnia senkinek, hogy a problémáját meghallgassam.

Polgármesterként milyen változásokat, újításokat eszközölne a városban?

Amennyiben megválasztanak, először is a temetőkertet szeretném rendbe hozatni, ugyanis elfogadhatatlannak tartom, hogy szeretteink, akik már nincsenek köztünk, nem nyugodhatnak megfelelő körülmények között. Emellett a vízelvezetés, a csatornázás megoldása, az utak, járdák rendbehozatala élvezne prioritást, mert a felsoroltak 25 éve romló tendenciát mutatnak településünkön. A környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektetnék: a város határában működő illegális szemétdomb végleges felszámolását, talajvizeink minőségének megóvását kiemelt fontosságúnak tartom.

Még hosszasan sorolhatnám a megoldandó gondokat, problémákat, támadhatnám polgármesterjelölt társaimat, de az nem én lennék. Szavak helyett továbbra is inkább cselekszem, Önökért, közösségünkért, városunkért dolgozom. Azért, hogy az eddigieknél is többet tehessek, szeretném megkérni Önöket, hogy 2018. november 10-én szavazzanak nekem bizalmat, és karikázzák be a nevem mellett található számot! 

Mély és őszinte tisztelettel maradok az Önök független polgármesterjelöltje.

Itt az idő: hajrá Bős, hajrá Bősiek!

(PR-cikk)