Itt az idő, hogy arisztokrata legyél és élő cigányzene mellett angol gyepen piknikezz

2018. július 10. - 10:32 | Régió

Szombaton, július 14-én, 14 órától az egykori arisztokrata szokásokat felelevenítő, angol gyepen tartott tradicionális pikniket rendez a rozsnyói járásbeli Betléri Múzeum.

Itt az idő, hogy arisztokrata legyél és élő cigányzene mellett angol gyepen piknikezz
Fotó: SNM-Betlér

„A kastély előtti réten cigányzene fog szólni a Classic Gipsy Music előadásában. A gyerekek szórakoztatásáról a Theátrum színház gondoskodik, amely a Pesničkál című, gyerekeknek készült musicalt adja elő. A legkisebbek különféle kosztümökben is fényképezkedhetnek. A látogatók megkóstolhatják az arisztokraták által a piknikeken fogyasztott ételkülönlegességeket és a helyi specialitásokat” – számolt be róla Judita Krajčiová, a kastélymúzeum kulturális-propagációs menedzsere.

A piknikek tradícióját négy évvel ezelőtt elevenítették fel először a múzeumban.

Ahogy az elmúlt években, idén is üdvözlik a történelmi jelmezeket öltő piknikezőket. „Azok a látogatók, akik a korabeli divatnak megfelelő ruhában érkeznek, díjmentesen tekinthetik meg a kastélyt és a Szudán 1911 – Az Andrássyak a világban, a világ Betléren című kiállítást” – közölte Krajčiová.

(TASR)