Itt az új törvény, ami felváltja a veszélyhelyzetet

2021. május 14. - 11:59 | Belföld

A gazdasági mobilizációval összefüggő több intézkedés nem csak veszélyhelyzet vagy szükségállapot, hanem rendkívüli helyzet idején is bevezethető. Ez a gazdasági mobilizációról szóló törvény módosításából következik, melyet pénteken fogadott el a parlament.

Itt az új törvény, ami felváltja a veszélyhelyzetet
Fotó: TASR

A módosítás értelmében a gazdasági mozgósítás több intézkedése abban az esetben is érvényben marad, ha a veszélyhelyzet véget ért. A plénum gyorsított eljárás keretében tárgyalta a jogszabályt.

A koalíciós képviselők a javaslat indoklásában rámutattak: veszélyhelyzet idején az emberi jogok és szabadságok jelentős korlátozására kerül sor. A törvénymódosítás által annak beterjesztői szerint lehetővé válik a veszélyhelyzet korábbi megszüntetése, hiszen a gazdasági mozgósítás intézkedései ezután már nem csupán veszélyhelyzet idején foganatosíthatók.

A jövőben sem kell majd azonnal kihirdetni a veszélyhelyzetet, pusztán azért, hogy bevezethessék a szóban forgó intézkedéseket. Kivétel lesz a munkakötelezettség, amelynek előfeltétele továbbra is a veszélyhelyzet marad.

TASR