Itt az újabb botrány az egészségügyben

2018. március 10. - 10:30 | Belföld

Az Egészségügyi Minisztérium körülbelül két héttel ezelőtt kapott információkat az emberek egy olyan csoportjának a tevékenységéről, amely szerződéseket kötött egészségügyi eszközöket forgalmazó cégekkel.

A munkájukért az eszközök vásárlási árának 15 százalékát kérték, ezenkívül pedig 100 000 euró állandó havidíjat három hónap alatt.

Ezt a pénteki sajtótájékoztatón jelentette ki Tomáš Drucker (Smer-jelölt) egészségügyi miniszter azt is hozzátéve, hogy az ügyben feljelentést tettek.

„A szerződés tárgya az egészségügyi eszközök beszerzéséhez nyújtott segítség lett volna“ – mondta Drucker.

Ezenkívül a héten egy másik esetet is leleplezett az egészségügyi tárca. „Egy szerződésjavaslatról van szó egyes gyógyszerészeti társaságok és egy meglehetősen felszínes jogi szolgáltatásokat nyújtó ügyvédi iroda között“ – mondta az egészségügyi miniszter. Elmondása szerint a gyógyszerek osztályozásával kapcsolatos jogi környezet elemzéséről volt szó, illetve az osztályozással foglalkozó szervek kompetenciáinak az azonosításáról. Hozzátette: ezekért a szolgáltatásokért három évig minden gyógyszerészeti vállalattól 3 százalékos közvetítői díjat kértek a forgalmazás bevételeiből. „Ezenkívül a keletkezett kiadásokat is téríteni kellett. Ezt felháborítónak tartom” – mondta Drucker. Az egészségügyi tárca mindkét esetben feljelentést tett a főügyészségen.

Drucker felhívta a figyelmet arra, hogy a január 1-jétől érvényes törvény szerint a drága gyógyszerek már nem tartoznak az osztályozási rendszer kivételei közé. A miniszter elmondta, hogy a törvény úgy van beállítva, hogy ne lehessen megkerülni. „Nem szívesen hagynék teret szélhámosoknak, hogy a háttérben üzleteljenek. Senkinek nincs szüksége közvetítőre ahhoz, hogy törvénytelenül intézze el azt, amelyre bizonyos folyamatok be vannak már állítva, akár a törvényt, akár a beszerzési feladatokat nézzük” – zárta Drucker.


TASR/para