Itt élned és halnod kell! - Csallóközi lenyomatok LXXVI.

2020. március 17. - 17:24 | Kultúra

A Csallóközi Hírlap vezércikkírója, Szeif Géza 1925 nyarán Jókai Mór Vándoroljatok ki című elbeszélését ajánlja a Tisztelt Olvasó figyelmébe, melyben a klasszikusunk egy magyar kivándorló család sorsát örökítette meg.

Itt élned és halnod kell! - Csallóközi lenyomatok LXXVI.
Illusztráció

„A családfő, aki a negyvennyolcas szabadságharc letörése után kénytelen volt idegenbe bújdosni, a szabadság hazájába, Amerikába költözött s magával vitte egész famíliáját. Noha a szerencse nem volt éppen mostoha vele szemben, a szülőföld csak visszavonzotta. Azonban nem láthatta többé azt, mert a nosztalgia, a honvágy egészségét is megőrölte. Halálos ágyán is csak otthonára gondolt s jóbarátaival megfogadtatta, hogy egyetlen leányát a régi hazába visszasegítik” – vezeti be kolumnás írását a szerző. Majd folytatja: „Kívánom, hogy ezt az elbeszélést módjában volna elolvasni minden csallóközi magyar véreinknek, akik lázas sietséggel törik magukat az Amerikába szóló útlevél és az amerikai vízum után és a kétségbeesés szélén állnak, mivel az ígéret földjét elzárta előlük a csak ‚business‘ Amerika. Kétségtelen, hogy egyes felsőbb intézkedésből kénytelenek vagyunk azt látni, hogy a magyarságot politikailag és gazdaságilag lehetetlenné tegyék. Ilyen körülmények között nem csodálható, ha a kivándorolni akarók ezreiben a csallóközi magyarságot is nagy számban találjuk képviselve. Férfi, nő, fiatal és öreg, tisztviselő, munkás, gazda és iparos Amerika felé törekszik, ott várja a megváltást és sorsa jobbrafordulását. Pedig helytelenül cselekszik.”

A szerkesztő továbbá óvá inti az Olvasót, hogy Amerikában egyáltalán nem rózsásak a kereseti lehetőségek, az ottani dolgozót igen kevés szociális törvény védi, a sztrájkoló munkás helyére azonnal más áll. És bírálja a csallóközi embert, aki – szerinte – „ugyanannyit megtakaríthatna, sőt többet, mint Amerikában, ha életrendjét is úgy rendezné be, ahogyan az amerikai munkás”. Megállapítja: „A Csallóköz s a többi részeken lakó magyarság lélekszáma nem oly nagy, hogy a legkisebb veszteséget is meg ne éreznők, ellenben letagadhatatlanul tekintélyes számban vagyunk arra, hogy közös, egyesült erővel kivívjuk azokat a jogokat, amelyek ma még csak papíron vannak meg s amely jogok legfontosabbika az, hogy minden polgár, tehát a magyar nemzetiségű is, itt a szülőföldjén megszerezhesse a tisztességes megélhetést. Nagy megpróbáltatásokat kell kiállanunk, azonban csüggednünk nem szabad, mivel ez a vég kezdete volna. (...) A sors csapásai régi hazádban is sújtottak. És akkor elviselted a csapásokat, talán zúgolódtál, de tűrtél. Most is tűrni kell a megélhetés viszontagságait. A szenvedés megacélosít. Acél erővel, közös kitartással életgyökereink szívósabban belekapaszkodnak az anyai földbe, amely vérünket, könnyeinket és homlokunk izzadságát már ezer éve óta nagyon jól ismer. Ne hagyjuk el szülőanyánkat.

Szeif Géza végül így fogalmaz: „Csak a kislelkű ijed meg azonnal az első szorítástól, a bátorszívűt csak megedzi a szenvedés, amelyben kell, hogy erőt adjon ama remény, hogy igaz jogainkat egyesült erővel előbb vagy utóbb, de okvetlenül kivíjuk. Magyarok! Csallóközi Magyarok! Elfelejtettétek már lánglelkű költőnk szózatát? Ez a föld, amelyen apáink vére folyt... Itt élned és halnod kell. (...) Ez a föld bizonyára meghozza fáradságunk, munkánk, szenvedésünk, kitartásunk gyümölcsét – csak maradjunk ezután is hívek a mi drága tradíciónkhoz.”

Lelkes Vince