Itt a szeptember – VÉGE az iskolának!

A besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Bölcsészkarának Hungarisztika Tanszéke nevében a leépítésére vonatkozó, szülők és potenciális hallgatók, valamint a Paraméter.sk portál felvetéseivel, kérdéseivel kapcsolatban márciustól júniusig szövegeztem, majd a kollégák szíves és objektív közreműködésével pontosítottunk egy közös, minden oktató számára elfogadható nyilatkozatot, amelyet az aktuális körülményekre való tekintettel, konkrétan a diákokra fokozódó nyomás hatására végül a tanszékvezető, Alabán Ferenc nem küldött meg a sajtónak. (Alábbiakban az ebben szereplő adatokat egészítem ki.)

Közben a hallgatók és doktoranduszok letették vizsgáikat, a végzősök megvédték szakdolgozataikat, disszertációjukat és leállamvizsgáztak, tehát időszerűen nem fenyegeti már őket további veszély. S mivel engem mint az intézmény volt oktatóját és tanszékvezetőjének ex-helyettesét sem köt már a Bölcsészkarhoz munkaviszony, ideje – részben még mindig tekintettel az ott maradtakra – röviden és tárgyszerűségre törekedve összefoglalnom a tényállást.

A Hungarisztika Tanszék az egyedüli olyan felsőoktatási intézményi egység, ahol a magyar és (évente változóan kb. 20-40% arányban) szlovák anyanyelvű hallgatók az elmúlt években a szlovákiai felsőoktatás minden szintjén, Bc., Mgr., PhDr. szinteken magyar nyelvpárosítással komplex, akkreditált fordító- és tolmácsképzésben részesülhettek nappali vagy levelező formában, s ezt követően a Magyar Nyelv és Irodalom Doktori Iskolában szerezhettek tudományos fokozatot (PhD.) ugyancsak nappali vagy levelező formában. A szak jellegéből adódóan nem lehet szó tömegképzésről. A sok évig hiányzó működő kabinok, technikai eszközök limitált száma, az individuális, valamint kiscsoportos munka, módszerek és gyakorlás okán – akár pl. a művészképzésben – , illetve az erőteljesen korlátozott létszámú, a korábbinál kb. felére csökkentett oktatói állománnyal évi egy nappali, esetenként ezt kiegészítő levelező csoport képezte az évfolyamot.

A Hungarisztika Tanszék a szakmai elvárásoknak és törvényi előírásoknak mind az oktatást, mind a publikálást, kutatást, mind fokozat- és funkcióbeli összetételét tekintve (professzorok, docensek, tudományos fokozattal rendelkező adjunktusok) megfelelt. A BME más tanszékeivel összehasonlítva az éves minőségmérésekben, különös tekintettel a kutatói / publikációs tevékenységre sokszor kiemelkedően szerepelt, azaz az első három hely valamelyikén.

Jól működnek a külföldi kapcsolatai, részképzései, az ún. hallgatói és oktatói incomingjai és outgoingjai, a kari rendszerben számos külföldi szerződéssel rendelkezik. Tudományos kutatói pályázatokat nyer, évente minimum egy, néha több nemzetközi konferenciát szervez, tudományos köteteket ad ki. Ellehetetlenített pozíciójában az utolsó hónapokig nem maradt el a kar más szervezeti egységeinek színvonalától. Mindezek az adatok (e szöveg fogalmazásának pillanatában még…) a nyilvánosság számára a Bölcsészkar / Hungarisztika Tanszék honlapján szabadon hozzáférhetőek (voltak). Végzett diákjaink egy része doktori fokozatot szerzett vagy éppen szerez, sokan továbbtanulnak, szakot bővítenek, specializálódnak, mások képesítésüknek megfelelően tolmácsként, fordítóként dolgoznak, illetve olyan hazai és külföldi vállalatoknál, hivataloknál, intézményeknél vállalnak állást, ahol a profi többnyelvű szóbeli és írásbeli kommunikáció nélkülözhetetlen munkaköri követelmény – egyszóval sikeresek, el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.

Legutóbbi, néhány hónapos, értelemszerűen nem hivatalos információim szerint e tanszék deficitje más, akár több tízezer eurós hiánnyal küzdő kari egységekhez képest elhanyagolható, 1800 eurót nem meghaladó volt, mára a tanszék e hiányt ledolgozta. A Bölcsészkar vezetését azonban nem a pénz érdekli. Erre utal a tény, hogy a napokban inkább feláldoz egy több éve sikeresen futó, nemzetközi tudományos (VEGA 1/0021/13) projektet is annak a Tanszék által megpályázott és elnyert több ezer eurós forrásaival és részben teamjével együtt, csakhogy a Hungarisztika Tanszék a minőségmérésekben, kivált publikációs tevékenységében helytálló oktatói állományát azonnali hatállyal csökkenthesse.

Akkor, amikor a Bél Mátyás Egyetem teljesítménye miatt az ország öt leggyengébb egyeteme közé csúszik éppen az akkreditációs bizottság és az oktatási miniszter értékelése szerint, vagyis amikor még nagyobb szüksége lenne az utolsó 6 évben távozó oktatók teljesítményére az elkövetkező, teljesítménypótlásra jelölt egy esztendőben. (Ezzel együtt járt a napokban egy már közel teljesen megszervezett, szeptemberi, nemzetközi tudományos konferencia – 4 országból 17 résztvevő – és az abból készülő kötet lemondása.)

A kialakult krízishelyzetet tehát nem lehet teljesen korrekt módon indokolni sem színvonalbeli, sem pedig anyagi okokkal. Bár indokolni a kar vezetése a mai napig nem is óhajtott semmiféle intézkedést sem szóban, sem írásban. A jelentkező hallgatók létszámának kuloárokban emlegetett, valójában azonban nem jelentős csökkenése pedig elsősorban annak köszönhető, hogy több ígéretével ellentétben a kar korábbi és mostani dékánja sem volt hajlandó megnyitni egyes csoportokat, holott voltak a képzésre később roppant csalódott és csalódottságukat el nem titkoló jelentkezők, s a Hungarisztika Tanszék éppen e dékánok (Vladimír Varinský, Vladimír Biloveský) utasítására fejtett ki propagandát a középiskolákban jelentkezésük érdekében.

A Hungarisztika Tanszék 1998-ban jött létre az egyetem Filológiai Karán. E kar megszűntével (2007, Jana Klincková hathatós közreműködésével) és megmaradt elemeinek Humán Tudományok Karába (ma új nevén Bölcsészkar) való, meglehetősen erőszakos, mindkét érintett fakultás ellenszenvét kiváltó beolvasztása óta változó, de folyamatos pressziónak volt és van kitéve a korábbi és jelenlegi vezetők részéről.

Bizonyos tanulmányi csoportokat nem nyitottak meg. Pedagógiai és szakmai lehetőségeiben korlátozták, napi működtetését megnehezítették, mostanra de facto teljesen ellehetetlenítették. Több lépésben csökkentették személyi állományát, akadt akkreditációhoz szükséges professzor, akit nyugdíjaztak, az önként távozók helyére vagy nem vettek fel új tanerőt, vagy a felvett és szakmailag bevált, részmunkaidős munkatárs megbízási szerződését néhány hét után nem hosszabbították meg.

2013-ban többnyelvű konferenciaprogramunk (egyébként sok éve, a szlovákon túl már hagyományosan minden résztvevő nyelvén nyomtatjuk) ürügyén valaki feljelentett minket a szlovák nyelvtörvény megsértéséért. (Megjegyzendő, az ilyen esetek szinte mindig nagy port kavaró országos sajtót kapnak, a Hungarisztika Tanszék azonban a diákjai érdekében és az akadémiai semlegességet figyelembe véve ekkor és máskor sem kezdeményezett politikai vitákat, csupán viselte a más nemzetek kultúráját és nyelvét tisztelő szakmai, tudományos és nem politikai munkája olykor politikai következményeit.)

Ahogyan az a Bölcsészkar honlapján közölt nyilvános információkból evidens, az utóbbi években a Hungarisztika Tanszék a kar elutasító magatartása miatt nem hirdethetett felvételt tanulmányi programjainak egyes fokozataira, beleértve a doktori képzést. Következésképpen nem is vehetett fel diákokat, így a hallgatók létszáma mostanra a 2015-2016-ban végzős (?) évfolyaméra csökkent. A kar vezetése elutasította a Tanszék személyi állományának eredeti szintre való visszaállítására, vagy legalább bővítésére vonatkozó javaslatait. Sőt a napokban a meglévő oktatóinak szerződéseit is átértékeli. (Tudniillik a felsőoktatásban az oktatásügy más szintjeivel ellentétben kizárólag határozott idejű munkaszerződések léteznek, ezek meghosszabbítása számbelileg limitált, s emiatt bizonyos időközönként minden egyes szlovák főiskola vagy egyetem pedagógusa kénytelen újra és újra megpályázni az állását. Erre azonban csakis akkor van módja, ha a munkaadó hajlandó egyáltalán kiírni a pályázatot, különben a munkaviszony, mint pl. 13 esztendő után az enyém is, véget ér.) Ezen „átértékelés” teljes, végső eredménye jelenleg nem tudható.

A kar vezetése a komplex akkreditációba sem a Hungarisztika Tanszék létező, korábban akkreditált tanulmányi programjait, sem újakat nem volt hajlandó benyújtani, holott azokat a tagjai a dekanátus utasításai alapján kidolgozták és átdolgozták. Így a Hungarisztika Tanszék lehetőséghez sem jutott, hogy bizonyítsa rátermettségét, potenciálját, s biztosíthassa saját jövőjét – hiszen képzést a törvény szerint csak akkreditált szakon lehet nyitni. A Hungarisztika Tanszék sorsáról tehát annak megmérettetése nélkül született máig nem indokolt döntés fölsőbb körökben.

Szót érdemel viszont, hogy a komplex akkreditációba a teljes Bölcsészkar benyújtott anyagai között a dékán nem túl elegáns módon felhasználta az akkor – ezek szerint – már leépíteni kívánt Hungarisztika Tanszék összes releváns eredményét, kimutatható oktatói, tudományos és más teljesítményeit, amelyekkel a Tanszék – ahogyan a múltban is – hozzájárult a fakultás akkreditálásához, tehát létezéséhez.

Az illetékes dékánhelyettes, s ironikus módon egyben a Hungarisztika Tanszék megbízott gesztora (Michal Šmigeľ) késedelemmel ismertette a Tanszékkel azt a még 2013-ban kidolgozott „fejlesztési” koncepciót, amely a Tanszék fokozatos leépítésével számolt, de amelynek más belső egységekre vonatkozó tartalma zömmel nem valósult meg, mára megváltozott. E tények fényében pedig a Tanszék szervezeti egységként és tagonként is saját hatáskörében mindent megtett a megmaradásért.

A Bölcsészkar vezetői személyesen nem nyilatkoztak a Tanszék, sem a diákok leépítéssel kapcsolatos kérdéseire, nem reagáltak érdemben a Tanszék javaslataira.

Az idén végzett, Bc. titulust elnyerő harmadikosok számára már nem nyílik magiszteri képzés. El kell hagyniuk az iskolát.

A jogviszonyban álló, 2015-2016-os akadémiai évben végzős Mgr. és PhD. hallgatók tanulmányainak befejezése ma nyitott kérdés, mint ahogyan egyéb oktatásszervezési és szakmai problémák sincsenek lezárva, ezért nem áll módomban korrekt választ adni (s úgy tűnik kapni sem) a Tanszék jövőjével kapcsolatban. Nem lehetséges végleges érvénnyel nyilatkozni az ősszel kezdődő – amennyiben lesz egyáltalán valamiféle oktatás – akadémiai év további körülményeiről sem. 2015. június 24-re hívta össze a dekanátus a végzős diákokat, akkor közölte velük, a Bölcsészkar vezetése által be nem nyújtott akkreditáció híján nem fejezhetik be tanulmányaikat. Gyakorlatilag csak két választást hagyott a dékán a hallgatóknak: valamilyen, ún. „rokon szakot” oktató más egyetemre távoznak, vagy pedig odahagyva négyévnyi tanulmányaikat a szakpárosítás egyik szakán, „önként” kérvényezik átlépésüket az egyszakos magyar levelező csoportba (mely tájékoztatása szerint elvileg a régi akkreditáció alapján fut majd ki.) Előbbi esetben a végzős magiszteri hallgatók (a végzett Bc.-sek nem különben) nehezen találnak ennyire egyedi, ilyen szakot oktató képzést, tudomásom szerint ebben a konstrukcióban nem létezik az országban, a hasonló pedig nem biztos, hogy nyit csoportot más egyetemen a nemsokára induló szemeszter elején. Tehát szinte bizonyosan szakot kell a diákoknak váltaniuk, s az esetleg ehhez szükséges különbözeti vizsgák miatt tanulmányaik akár évekkel hosszabbodhatnak meg. Utóbbi esetben nem hasznosíthatják a másik eddig, azaz négy éve tanult szakot, nem szerezhetnek belőle diplomát. S a nem nappali képzésnek vannak egyesek számára vállalhatatlan hátrányai, ilyen lehet például az ösztöndíj önhibájukon kívüli elvesztése. A Hungarisztika Tanszék tudtommal máig nem kapott tájékoztatást arról, hány diák választotta az első vagy a második lehetőséget, feltételezhető, hogy csupán a beiratkozáskor válik világossá, hány hallgatóval kezdheti meg e Tanszék az akadémiai évet. Ha egyáltalán marad még hallgatója ahhoz, hogy elkezdhesse. Továbbá függőben van egy végzős doktorandusz sorsa is, hasonlóan a szakváltoztatás (ami egy közel kész disszertáció esetében több mint abszurd) vagy az egyetem elhagyása között választhat. Ezek a lépések egyértelműen a korábbi években vehemensen, számos ígérettel toborzott magyar szakos hallgatók nem titkolt elüldözését szolgálják.

A hallgatók, doktoranduszok lehetőleg zavartalan stúdiuma, szakdolgozat-, és disszertációírása, vizsgáztatása érdekében, valamint további szakmai lépések megtétele céljából a Hungarisztika Tanszék dolgozói nem keltettek riadalmat az érdeklődő nyilvánosság körében. A nyomásgyakorlás kezdete óta a mostani időszakig valószínűleg ennek is köszönhetően végezhették el a kötelességeiket teljesítő magyar fordító és tolmács szakos diákjaink, doktoranduszaink tanulmányaikat előbb zavartalanul vagy – később – még épp kezelhető fennakadásokkal. (Két, minden kötelességének eleget tevő diákot például „véletlen” adminisztratív okokból, a számítógépes rendszer tökéletlensége miatt csak augusztusban volt lehetséges államvizsgáztatni…)

Az egyetemen kívül a szakmai illetékességgel bíró, magyarországi lektort adó, budapesti Balassi Bálint Intézettel vettük fel a kapcsolatot megmaradásunk végett, amely sok-sok hónap eltelte (és az Intézetben lezajló személycserék) után, csupán a közelmúltban, 2015 áprilisában tárgyalt a Tanszék vezetőjével a felmerülő lehetőségekről. A lektor szerződésének hosszabbításán kívül, ami rutin eljárás, e szöveg írásának pillanatában nem értesültem más, konkrét előrelépésről.

A Tanszék helyettes vezetőjeként a tanszékvezető és kollégáim megbízásából már 2014. február 20-án a hivatalban lévő rektornő jelenlétében röviden személyesen tájékoztattam a helyzetről Magyarország akkori nagykövetét, Balogh Csabát, aki a meghívásunk ellenére sajnos szlovákiai küldetésének további időszakában, mint ahogyan annak korábbi éveiben sem talált időt a Hungarisztika Tanszék meglátogatására, létfontosságú ügyeinek megtárgyalására. Tájékoztató beszélgetésünkre Besztercebányán gyakorlatilag a nagykövet úrnak a kirekesztő, extrémista politikusként közismert Marian Kotlebával való ominózus tárgyalása előtt percekkel került sor.

Jóhiszeműen feltételezem, hogy az ország nemzetiségi ügyeiben is érdekelt szakmai szervezetek, intézmények, csoportosulások és politikai pártok dolgozói, szakértői, kutatói, szakpolitikusai aktívan figyelemmel kísérik az ország – sajnálatosan kevés – minden magyar nyelven folyó felsőfokú képzését, így a besztercebányai Hungarisztika Tanszék szakmai munkáját, működését, eredményeit, hallgatóinak érdekeit a szlovákiai társadalom és a hazai magyar művelődés fejlesztésének kontextusában, amihez a hallgatók, oktatók szakmai sikereiről beszámoló sajtóhírekben, valamint a Hungarisztika Tanszék nyilvános honlapján a legfontosabb információkat megtalálták. Informális alkalmakkor ebben nem egyszer személyesen is segítséget nyújtottam számukra a tájékozódást megkönnyítendő.

Azt hiszem – s ezt a magam nevében állítom, hogy a kollégákat és a hallgatókat további sérelem ne érje –, amit a szakmai és emberi lehetőségek megengedtek, azt Szlovákia egyetlen ilyen profilú tanszéke, a politikától független és a szalonképtelen, szakmai érveket nélkülöző, vállalhatatlan „belső” harcoktól mindig távol maradó, a magyar és nem magyar diákok érdekeit egyaránt képviselő kollektívaként a fennmaradás és az oktatói, kutatói tevékenység érdekében megtette.

Személyes döntésem és felelősségem, hogy most – immár e kollektíván kívül – a sajtó nyilvánossága előtt vázoltam azt a valószínűleg érvényes törvényekbe nem ütköző, de azért (lásd a „felszámolók” tényszerű érvelésének hiányát) evidensen nem is teljesen politikamentes, és szakmai, valamint emberi, morális szempontból meg nem indokolható, hosszú folyamatot, amelynek következtében a szlovákiai magyarság a most kezdődő akadémiai évben elveszti összesen csupán öt magyarul oktató felsőfokú intézménye közül az egyiket.

Amennyiben egy „magyar tanszék” felszámolása szakmai érvek híján is lehetséges és sikerrel járhat, (márpedig jelen pillanatban visszafordíthatatlannak mutatkozik), nagyon könnyen felmerülhet a megkerülhetetlen és e tekintetben leglényegesebb kérdés:

Vajon mit hozhat a jövő a szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás számára úgy általában?