Iván Lajos marad a polgármester Egyházgellén, Sidó Tivadar pedig Felsőpatonyban
Az egyházgellei polgármestert még csak megszorongatnia sem sikerült a Szövetség helyi jelöltjének. A felsőpatonyi faluvezetőnek három ellenfele volt, de így is a szavazatok több mint felét megszerezte.

Iván Lajos négy éve vezeti a csallóközi községet, akkor az MKP-s Vajas Imrét győzte le. Most ismét függetlenként indul, a Szövetség pedig olyasvalakit indít vele szemben, aki négy éve MKP-s képviselő-jelöltként sem jutott be a testületbe - írtuk korábban.
Négy évvel ezelőtt a választásra jogosultak 68%-a járult az urnákhoz, most ennél kevesebben, csupán 60%. A leadott 1033 érvényes szavazat közül viszont 727-et (70,37%) szerzett meg Iván Lajos, 306-ot pedig ellenfele, Zirig Zoltán.
Felsőpatonyban három kihívója akadt Sidó Tivadarnak, aki 2006-tól vezeti a falut. Itt fordított a helyzet, mint Egyházgellén, idén ugyanis magasabb volt a részvételi arány a választásokon, mint négy éve. Akkor mintegy 57%-os, most pedig 63,12%. Sidó az 1135 érvényes leadott szavazat több mint felét, 630-at (55,5%) kapott, aminek köszönhetően megkezdheti ötödik választási ciklusát a falu élén.
(SzT)