Iveta Radičová szerint Matovičék futószalagon szállítják a kommunikációs hibákat

2020. október 30. - 12:05 | Belföld

A politikában már évek óta nem vesz részt aktívan, a miniszterelnöki bársonyszéket dékáni talárra cserélte. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Iveta Radičovának ne lenne véleménye a szlovákiai közéletről, a kormányról, a politikusokról, és a koronavírus-járvány kapcsán hozott intézkedésekről. Beszélgetésünkben azt is elmondja, a kormány kommunikációja során a kevesebb több lenne.

Iveta Radičová szerint Matovičék futószalagon szállítják a kommunikációs hibákat
Iveta Radičová (Fotó: Juhász László)

A Szlovákia egykori miniszterelnökével készült, rendhagyó módon szlovák nyelvű podcastunk magyar fordítását közöljük az alábbiakban. Szó lesz álhírekről, dezinformációs kampányokról, és a szlovákiai magyar pártegyesülés kilátásairól is. Vendégünk Iveta Radičová, a pozsonyi Páneurópai Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Karának dékánja, korábbi miniszterelnök.

Az eredeti beszélgetés meghallgatható itt:

Podcastjaink elérhetők az Apple Podcasts és a Google Podcasts alkalmazásban, valamint a Spotify-on is!


Nagyobb fennakadások nélkül zajlott le az országos tesztelés próbafordulója a négy északi járásban. Milyenek voltak az elvárásai, illetve hogy értékeli ezt az első, kisebb kört?

Először is el kell elmondanom, hogy nagy köszönet illeti a szlovákiai állampolgárokat. Ugyanis az ő hajlandóságuk, illetve az intézkedésekre adott reakciójuk nélkül sem a tesztelés, sem a járvány leküzdése nem lehetne sikeres. Tavasszal megbirkóztunk az úgynevezett első hullámmal, abban bíztunk, hogy már a neheze mögöttünk van, lassan visszatérhetünk a normális kerékvágásba, ennél már nem lesz rosszabb. Ezért nem hallottuk meg azokat a hangokat, amelyek arra figyelmeztettek, hogy vigyázat, nehéz ősz vár ránk, a második hullám erőteljesebb lesz, és az influenzajárvány is okozhat fennakadásokat. Persze ez azért is van így, mert könnyebb elfogadnunk azt az információt, hogy már minden mögöttünk van. Ez egy teljesen emberi és természetes vonásunk. Ráadásul egy kicsit azt is kommunikálták felénk, hogy ha az első hullámban fegyelmezetten viselkedünk, a jutalom a világjárvány legyőzése lesz.

Ezen a ponton megérkeztünk a kommunikációhoz...

Igen, ez már egyértelműen a kommunikáció témaköre. Nem szabad olyan ígéreteket tennünk a gyerekeknek sem, nem még a felnőtteknek, amelyeket nem áll módunkban teljesíteni. Nem parancsolhatunk sem a szélnek, sem az esőnek, sem pedig a járványnak. Meg kell tanulnunk együtt élni a járvánnyal. És itt nem a számokról van szó. Nem akarok vitába bocsátkozni azokkal, akik félvállról veszik ezt a betegséget, és nem tartják veszélyesnek. Próbáljunk inkább közös nevezőt találni abban, hogy úgy kell megbirkóznunk ezzel a járvánnyal, hogy ne omoljanak össze a kórházaink. Ezt a célt kell szem előtt tartanunk.

Egészségesként szolidárisnak kell lennünk azokkal, akiknek gyengébb az ellenálló képességük, esetleg más betegséggel is küzdenek, vagyis akik esetében félő, hogy nem fogják tudni legyőzni a koronavírust, és lesznek halálesetek is. Hogy érhetjük el ezt a célt? Más országokhoz hasonlóan mi is részleges lezárással, illetve kijárási korlátozással próbálkozunk, hogy ne terjesszük a betegséget. A szlovák kormány egy nagy kísérletbe fogott, a korlátozásokat megtoldotta egy teszteléssel. Ez nagyon specifikus, hiszen nem azt vizsgálja, hogy pozitívak, betegek vagyunk-e, hanem hogy fertőzhetünk-e. Az országos tesztelés próbaszakasza három nap alatt, négy járásban zajlott le, a lakosság 2,9 százalékának részvételével. Ha leszámítjuk a gyerekeket, akkor a felnőtt lakosság 3,8 százalékáról van szó, beleértve a nyugdíjasokat is, akiknek nem kell részt venniük a tesztelésen. A szlovákiai lakosság icipici mintájáról beszélhetünk tehát.

Számomra kérdés, hogyan birkózunk meg az országos teszteléssel. Azt láttunk, hogy az emberek eljöttek, lelkiismeretesen várakoztak, sorakoztak – le a kalappal előttük. De számomra az a nagy kérdés, hogy egy hétvége alatt megbirkózik-e az államigazgatás az országos teszteléssel. Az önkormányzatok és a lakosok hozzáállásában nem kételkedem, ők mindent megtesznek majd, az azonban kétséges, lesz-e elegendő számú egészségügyi dolgozó. Óriási, hatalmas akcióról van szó. De hadd említsek még egy fontos szempontot. Mi nem tudjuk majd igazolni ennek a tesztelésnek a hatékonyságát. És megint csak nem hajlok azokra a túlzó kijelentésekre, amelyek holmi nagy sikerekről, elért célokról szólnak, abból az egyszerű és logikus okból, hogy egyszerre folyik a lockdown és a tesztelés. Így aztán lehetetlen kiértékelni pusztán a tesztelés hatékonyságát, mert az eredmény ennek a két eszköznek a kombinációja lesz. Önmagában a tesztelés értékelése nem korrekt és nem is lehetséges.

Sajnos úgy tűnik, a vírus nem olvassa a Facebookon közzétett státuszokat. De térjünk rá a kommunikációra. Hogyan értékelné a kormány és a miniszterelnök koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kommunikációját?

Ha megengedi, a kommunikációval kapcsolatban különítsük el a közösségi hálókon történő kommunikációt és a kormány megnyilatkozásait. A közösségi háló ugyanis az a csatorna, amelyen a dezinformációk és álhírek is terjednek.

Kezdjük az információkkal.

Nem vagyok szakértő, sem orvos, sem járványügyi szakember, sem pedig tisztiorvos. Szociológusként azonban ismerem a szlovákiai lakosság viselkedését, ezért ki merem jelenteni, hogy nagyon intenzíven érzékeljük, mennyire bízhatunk a legfontosabb intézményekben. A szociális hálókon terjedő dezinformációk térnyerése azt jelenti, hogy ezekben jobban bízunk, mint a tisztifőorvosban, a kormányban és a hadseregben. Vagyis bizonyított, hogy nagyobb hatással vannak ránk a szociális hálón terjedő információk, amelyeknek a forrását gyakran nem is ellenőrizzük. Helyénvalónak tűnhet a kérdés: miért hazudnának? Ha egyszer azt írja, és meggyőződése, hogy a betegség teljesen veszélytelen, és elég, ha sós vízzel gargalizálok, miért találna ki ilyesmit? Milyen indíttatásból? A hétvégén megnéztem egy dokumentumfilmet, Társadalmi dilemma a címe, mindenkinek ajánlom és tudatosan csinálok neki reklámot. Ebben a Facebook és más szociális hálók volt vezetői nyilatkoznak...

…akik saját gyerekeiknek megtiltották, hogy használják ezeket a hálókat.

Pontosan. És elmondják, miért is hagyták ott ezeket a leggazdagabb társaságokat, melyek számára a szociális hálók üzleti tervet jelentenek. Így akarnak manipulálni minket, és ösztönözni bizonyos fogyasztási szokásokat, például ezeknek a sós oldatoknak a vásárlására buzdítani. Az ő indíttatásuk, motivációjuk tehát üzleti alapú, és egyúttal a demokrácia lebontását is célozza. Egyes csoportoknak ugyanis érdekük, hogy magatartásunkat, szokásainkat, érdeklődésünket, fogyasztásunkat befolyásolják, ismét csak üzleti célból. Ezt a célt kell ez mögött látni. Mindezt nehezíti, hogy az álhírek és dezinformációk, az összeesküvés-elméletek rendkívül vonzóak, mert egyszerűek, gyorsak, könnyen érthetőek. És főként másra hárítják a felelősséget, ezért felszabadító érzést nyújtanak.

Mégis a dezinformációkkal kezdtük, beszéljünk most az információkról, amelyekkel nap mint nap találkozunk a tévében, a Facebookon, vagyis szóljunk a kormány és a miniszterelnök kommunikációjáról. Erről mi a véleménye?

Elég személyes kérdést tett fel nekem, mivel miniszterelnök úr tagja volt az én kormányomat támogató koalíciónak. Hadd válaszoljak egyszerűen: a kevesebb több volna. Nem kellene egyik napról a másikra változtatni az álláspontokat. Nem kellene megkérdőjelezni a szakemberek véleményét. Ha egyszer azt állítom, hogy szakértőkre támaszkodom, akkor ne vonjam kétségbe a véleményüket. Mert akkor mit várjak az állampolgároktól, ha én miniszterelnökként kétségbe vonom ezeket a szakértőket.

Ha egyszer a válságstáb nyáron azt javasolta, hogy ne szervezzünk nagy lagzikat sok résztvevővel, akkor kormányfőként nem mehetek el egy ilyen lagziba szájmaszk nélkül. Ez kizárt dolog. Ez ugyanis lenullázza vagy csökkenti annak a szavahihetőségét, aki mondja. És ilyen történetekkel futószalagon találkozunk. Ráadásul annyi információval árasztanak el minket, hogy elveszünk bennük. Csak a megnyilatkozás egyszerűsége és a szakértők tisztelete erősítheti a megszólalók szavahihetőségét.

Önnek miniszterelnökként személyes tapasztalatai is vannak azokkal a politikusokkal, akik a jelenlegi kormánykoalíciót irányítják. Általánosságban milyen pozitívumai és negatívumai vannak a kormány munkájának?

2010-ben Szlovákiát egy hatalmas pénzügyi-gazdasági válság közepette vettük át, akkoriban az államháztartási hiány még nagyobb volt, mint most, a koronaválság miatt. Nagyon nehéz, kritikus idők voltak, így tehát meg tudom érteni a kormányt, amelyik most vette át a stafétát. Egy olyan világjárvánnyal kellett szembenézniük, amilyennel nem volt semmilyen tapasztalatunk. Ez nem könnyű feladat, azonban hozzá kell tennem, hogy senki sem kényszerítette rájuk ezt a munkát. Tudták, milyen helyzetben veszik át a kormányt. Tudták, hogy nem lesz idő nyájas, kedveskedő politizálásra, hanem nehéz és népszerűtlen döntéseket kell meghozniuk annak érdekében, hogy minél hamarabb kilábalhassunk ebből a válságból. Ami a kommunikációt illeti, különösen pedig ennek a második hullámnak a kommunikálását, nos, a kormány teljesítményét ebből a szempontból nem értékelhetem pozitívan. Merész döntéseket hoz, és igyekszik megmenteni az egészségügyi rendszert úgy, hogy a lehető legkevesebb emberélet kerüljön veszélybe. Ezt meg kell dicsérnem.

Ami pedig a kormány további feladatait illeti, jelenleg el kell készítenie az újjáépítési tervet. Ebben nagyon le vagyunk maradva, egyelőre ilyen program nem áll a rendelkezésünkre. Az, amit a pénzügyminiszter előterjesztett, nem más, mint az egyes kormánypártok különböző politikai prioritásainak jegyzéke. Nem határozza meg azonban azt, hogy mi a legfontosabb, mire van elsősorban szükségünk Szlovákiában. Így értékes időt vesztegetünk el.

Ki kell emelnem az igazságszolgáltatás terén beindult reformokat. A jogállamiság eléréséhez ugyanis határozott megoldásokra van szükség. 2010-ben a Főügyészséggel kapcsolatban tíz hónapos küzdelmet folytattam, ezért úgy gondolom, jogom van az igazságszolgáltatással kapcsolatos reformtörekvések értékelésre. Bizonyíték erre, hogy teljességgel kudarcot vallottak az önszabályozási, öntisztulási folyamatok az ügyészségen és a bíróságokon. Ezért teljes mellszélességgel támogatom az igazságügy-miniszter asszony lépéseit, mert ha ez most nem sikerül, nem tudunk megszabadulni ettől a korrupt, bratyizós, szétlobbizott világtól. Nem állítom persze, hogy mindenki meg akar szabadulni tőle, mert a lakosság egy jelentős része ebből évek hosszú során át húzott hasznot.

Azok a bizonyos „mi embereink”…

Igen, a „mi embereink”, még ha nem az én embereimről volt is szó.

Kolíková miniszter asszony munkájában a saját lépéseinek folytatását látja?

Egyértelműen igen, hiszen ne feledjük, ő hogy a Radičová-kormány idején az igazságügyi tárca államtitkára volt. A nyílt kormányzás koncepciója az én gyermekem, ha fogalmazhatok így. Minden szülő félti gyermeke jövőjét. Én pedig most valós esélyt látok arra, hogy Mária Kolíková sikerre viszi az igazságszolgáltatási reformot.

Ha lehetősége lenne névtelenül hozzáírni a Wikipedián a Radičová-kormányról szóló szócikkhez, milyen pozitívumokat és negatívumokat írna bele?

Hűha, ez nehéz kérdés... A negatívum világos: a megbízatási időszak lerövidítése. Itt és most nem akarok kitérni a bűnösökre, hogy kinek volt több és kevesebb bűne ebben. Mindkét oldalnak megvan ezzel kapcsolatban a saját története, illetve ugyanannak a történetnek egy más és más értelmezése. Nincs értelme erre visszatérni. Ebben a történetben az utolsó csepp volt az euróövezeti mentőcsomag. És ezzel a mondattal, azt hiszem, mindent pontosan elmondtam: ez volt az utolsó csepp a pohárban. A mélyrepülés a jogállammal kapcsolatos konfliktussal kezdődött, a legszembetűnőbb a főügyészválasztás körüli harc volt.

Ami miatt Önt nemrég a rendőrségen hallgatták ki. Vannak olyan dolgok, amelyekről csak a rendőrségnek vallott, nekünk azonban nem beszélhet?

Igen, sok ilyen dolog van. A törvény kötelez, bizonyos dolgokról nem beszélhetek. Még a rendőrségnek sem mondhatok el mindent, én pedig betartom a törvényt. Ha pedig a kormányzásunk pozitívumairól kellene szólnom, megemlíteném, hogy növekedő foglalkoztatottsággal és fele akkora államháztartási hiánnyal adtuk át az országot, mint amilyennel átvettük. Alapvető fontosságú lépéseket tettünk az igazságszolgáltatás terén is, hogy a tizenhárom jelentős reformlépés közül csak a szerződések kötelező közzétételét említsem. Jelentős változások álltak be a családpolitikában, amit én mindig is a szívügyemnek tartottam, a gyermekgondozási segély összegét és a gyes hosszát is növeltük.

Az általam vezetett kormányt sok mindennel vádolják, Radičová kormánya nagyon sok mindenről tehet, egyvalamit azonban kifelejtettek: a plágium elleni harcot még a számlámra írhatják. Igen, a mi kormányunk vezette be a szakdolgozatok eredetiség-ellenőrzését. Ezért valóban bennünket „terhel a felelősség”. Jó néhány lépésre vagyok tehát büszke, ezek egy részének értékelése persze még várat magára. Végezetül hadd említsek meg egy nagyon specifikus dolgot: a politikai kultúrát. Ön engem sohasem hallhatott támadni, nem hallhatott a számból a köznyelvitől eltérő, ne adj' isten vulgáris kifejezést, és soha sem aláztam meg ellenfeleimet úgy, hogy megsértettem volna őket személyes integritásukban – még ha erre gyakran minden okom meg is lett volna. És higgye el, nem azért, mert nem lettem volna rá képes: humoristafeleségként harmincéves edzésben voltam. Ez azonban szerintem egyszerűen nem fér bele a politikai kultúrába.

Ezekben a hetekben az egyesülés útjára lépett három szlovákiai magyar párt. Mi a véleménye ennek a lépésnek a szükségességéről?

Látom magam előtt azt a harminc évet, melynek során a szlovákiai magyar pártok előbb együtt, majd külön működtek, ezt követte egy koalíciós egyesülés, majd egy újabb szétválás... Ez persze nem szemrehányás akar lenni. A KDH is ezt az utat járja – ők azóta osztódnak, amióta létrejöttek. Az osztódást önmagában én nem értékelem negatívan, inkább az egyesülés okára kell hangsúlyt helyezni. A szétválásnak elsősorban, ám nem kizárólag személyi okai voltak, tehát nem csak a párt vezetőinek személyes ellentétéről volt szó, hanem arról is, hogy ezek közül a pártok közül némelyik programja közelebb állt a konzervativizmushoz, másoké a liberális platformokhoz, értékrendjükben különböztek tehát.

Kérdés, hogy a sikertelenség, a veszélyeztetettség helyzete elég lesz-e stabilizációs tényezőként. Igen, a választásokig az lesz. De én nem azt kérdezem, mi lesz a választásokig, engem az érdekel, mi lesz utána. Hogy együtt maradnak-e, hogy képviselni tudják-e a szlovákiai magyarok érdekeit és szükségleteit. Személy szerint nagyon örülnék, ha nemcsak a saját nemzetiségük érdekképviseletét vállalnák fel, hanem a kisebbségi politika egészét.

A Magyar Közösség Pártja egyelőre az etnikai politizálás mellett tette le a garast, vagyis többé-kevésbé kizárólag a szlovákiai magyarokkal kíván foglalkozni. A Híd ragaszkodik a saját, inkluzívabb politizálásához, tehát a többi kisebbség érdekvédelméhez. Az ön válaszából számomra világos, hogy melyik utat tartja járhatóbbnak.

Hadd magyarázzam meg, miért. Vannak tágabb témakörök, mint amilyen a kisebbségek jogvédelme, beleértve a nemzeti kisebbségeket is, amelyeket be kell komponálni az olyan jogszabályokba, mint amilyen az alkotmány és a végrehajtó rendelkezések. És igen, mindegyik nemzeti kisebbségnek – a magyaroknak, a romáknak, a ruszinoknak – megvannak a saját specifikus problémái, amelyekkel saját profiljuknak megfelelően az egyes pártok foglalkozhatnak. Együtt azonban erősebbek lennének. A nők sohasem tudták volna elérni, hogy választójoguk legyen, ha erről nem tudták volna meggyőzni a férfiakat a parlamentben. Ugyanez érvényes bármilyen kisebbségi csoportra: a saját oldalára kell állítania a lehető legtöbb embert, ideális esetben pedig a többségi nemzetet.

„A magyar kérdés Szlovákiában továbbra is csaknem kizárólag politikai kérdés, nem pedig emberi jogi kihívás” – írta Petőcz Kálmán. Egyetért vele? Meg lehet oldani a szlovákiai magyarok gondjait „egyszerű” emberi jogi eszközökkel ?

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy együttműködhettem Petőcz úrral kormányfői megbízatásom idején, nagyon tisztelem őt – ebben azonban nem értek egyet vele. Nincs annál fontosabb, mint az emberi méltóság. És most az emberi jogokról beszélünk, az emberi jogok következetes érvényre juttatásáról. Ez közel sem valami általános fecsegés: a diszkrimináció megszüntetése, a saját anyanyelvhasználat lehetősége, az iskolaválasztás lehetősége – ezek nem egyszerű dolgok, és mindegyiknek külön emberjogi vonatkozása van. Úgyhogy még messze vagyunk az emberi jogok teljes körű betartásától. És ez az összes területre vonatkozik, ha megnézzük, akár az esélyegyenlőséget, még igazán nagyon messze vagyunk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ez soha nem fog teljesülni, csak még messze vagyunk tőle. Ha a szolidaritást vesszük: a tesztelés kapcsán épp most van ennek a próbája, hogy mennyire vagyunk szolidárisak. Vagy ha a szabadságot nézzük: ez nem csak azt jelenti, hogy azt csinálom, amihez kedvem van, ez elsősorban a mások iránti felelősségvállalás. Azt jelenti, hogy kívánom önöknek, hogy az irodalmukat művelhessék, hogy a nyelvüket, kultúrájukat fejleszthessék, hogy a jövőjüket a saját elképzeléseik alapján alakíthassák, az alapvető polgári és politikai jogaikról nem beszélve.

Az úgynevezett magyar kártyával önnek is van tapasztalata, még anno a köztársaságielnök-választási kampány során, amikor Ivan Gašparovič ellenében indult. Azt rótták fel önnek, hogy a szlovákiai magyarok támogatják.

Igen, ez teljesen hihetetlen volt. Mintha nem teljes értékű állampolgárai lettek volna Szlovákiának. Rendkívül sértő volt Szlovákia lakosaira nézve. Számomra elképzelhetetlen, hogy a Szlovák Köztársaság elnöke így nyilatkozzon a saját polgárairól. Ez elfogadhatatlan. Igen, ezt csinálják a politikusok: első, második, harmadik, negyedik kategóriákra osztják a polgárokat és úgy is viselkednek velük szemben. De ezt nem szabadna sem figyelembe vennünk, sem elfogadnunk. Ezt el kell utasítani. Itt a politikusok olyan pozícióba helyezik magukat, mintha ők lennének a vezérek, mi pedig a birkák, akik a pásztort követik. De ez tévedés.

A politikusok valójában alattvalók, akiknek az a dolga, hogy tiszteletben tartsák és végrehajtsák a Szlovákia polgárai érdekében hozott intézkedéseket. A kormány az alkotmányra esküszik fel, arra, hogy az összes állampolgár érdekében fog működni, az államfőről nem is beszélve. Függetlenül attól, hogy melyik párt színeiben indult, illetve hogy melyik párt került hatalomra. Úgyhogy igen, én is a saját bőrömön tapasztaltam ezt, de ezt nem a személyem ellen elkövetett támadásként értékeltem, hanem azért érintett érzékenyen, mert a barátaim, és akár a férjem, aki erről a területről származott, de leginkább az ország jövőképe elleni támadásnak vettem. Mi lesz ebből, milyen képlet szerint osztjuk fel a lakosokat? Arról nem is beszélve, hogy jelentek meg olyan óriásplakátok is, amelyeken az állt, hogy autonómiát, azaz elszakadást kínálok a magyar kisebbség számára. Ilyet soha nem tettem, mert soha nem is hallottam ilyen igényt a magyar kisebbség képviselőitől. Ez egyáltalán nem volt logikus.

(Juhász László)


Podcastjaink elérhetők az Apple Podcasts és a Google Podcasts alkalmazásban, valamint a Spotify-on is!

Címkék: Iveta Radičová