Izgalmasan alakult a szombati pingpong-est – Hodos-Kijev 2:3

2019. november 3. - 10:48 | Sport

Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU CUP) harmadik fordulójára Hodosban, a négyszeres szlovák bajnok otthonában került sor szombat este. A háromszoros ukrán bajnokot, a Fortune Kijev csapatát fogadták. 

Izgalmasan alakult a szombati pingpong-est – Hodos-Kijev 2:3
Samuel Novota (A szerző felvételei)

Az ETTU CUP versenyében Európa legjobb asztalitenisz-csapatai szerepelnek, a szombati mérkőzésen a legjobb 16 közé jutott Hodos és Kijev gárdái mérték össze tudásukat. „Nagyon kiegyensúlyozott mérkőzéseket láthattunk, hiszen a két csapat egyforma szinten van, így nem is lehetett előre megjósolni a győztest. Igazi dráma kerekedett a versenyből, hiszen az első és a második szettet elveszítettünk, a következő kettőt azonban megnyertük, így 2:2-es döntetlen mellett az utolsó páros összecsapása döntötte el a végső eredményt” – magyarázza Kmeť Jozef a hodosiak klubelnöke. Az első szettet a hodosi Peter Šereda 3:1-re elveszítette, a másodikban Zoltán Lelkeš maradt alul szintén 3:1-es arányban. A harmadik összecsapáson Samuel Novota 3:0-ra megnyert szettjével a hodosiak kezdtek feljönni, majd a negyedik mérkőzésen a Šereda által megnyert 3:1-es szettel sikerült egyenlíteniük. Mindent az utolsó, a hodosi Zoltán Lelkeš és a kijevi Dmytro Pysar összecsapása döntött el, s ami annyira kiszámíthatatlanná vált, hogy csak az utolsó két labda döntötte el a kijeviek győzelmét.


Šerda a labda fogadására készül.

Ám még semmi sincs veszve, hiszen a visszavágóra jövő hét pénteken kerül sor a Fortune Kijev otthonában, ahol még szépíthetnek a hodosiak. Amennyiben a visszavágót megnyerik, úgy a szettarány alapján továbbjutnak az európai verseny legjobb 8 csapata közé.

Az asztaliteniszezők izgalmas és fordulatos játékát a végén a nézők vastapssal köszönték meg. A továbbjutás pedig jövő hét pénteken, azaz november 8-án Kijevben dől el.

(alsa)

Címkék: Hodos, asztalitenisz