Izzasztó óra a parlamentben: a gyerekek rákérdeztek a Kuciak-gyilkosságra és arra is, hogy hazudnak-e a politikusok

Miért hazudhatnak a politikusok, jó példaképek-e a képviselők a gyerekeknek, valamint a Kuciak-gyilkosság – ezek a témák is foglalkoztatták a gyerekeket a rendhagyó parlamenti Kérdések Óráján.

Izzasztó óra a parlamentben: a gyerekek rákérdeztek a Kuciak-gyilkosságra és arra is, hogy hazudnak-e a politikusok
Fotó: TASR

Kedden a Komenský Gyermekegyetem tanulói tehettek fel kérdéseket a kormány tagjainak a rendhagyó parlamenti Kérdések Órája keretében. Összesen 140 gyerek próbálhatta ki a képviselők munkáját, és ülhetett be a parlamentbe. A képviselők értékelték, hogy a gyerekek érdeklődnek az aktuális történések iránt az országban.

„A kérdések nagyon egyértelműek voltak. Olyanok, amelyeket bármikor megkaphatnak a képviselőktől is” – mondta az esemény kapcsán Peter Pellegrini kormányfő, aki szerint látni, hogy a gyerekek beszélgetnek ezekről a témákról a szüleikkel, és ezt pozitívan értékelte.

Az a kérdés viszont, hogy hazudhatnak-e a politikusok, meglepte a kormányfőt. Pellegrini kijelentette, hogy nem: „Az nem igaz, hogy a politikusok hazudhatnak. De az igaz, hogy vannak olyan politikusok is, akik hazudnak, sőt, szívesen kitalálnak dolgokat” – válaszolta.

A diákokat érdekelték a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatos témák is. Az egyik diáklány megkérdezte a belügyminisztert, hogy szerinte sikerül-e pontot tenni az ügy végére, és mi mindent tesz meg ennek érdekében. Saková azt felelte, hogy bízik benne, és példaként azt említette, hogy a rendőrség munkájának köszönhetően már ismert az elkövető. A belügyminiszter hozzátette, Szlovákia a gyilkosság ellenére is a biztonságos országok közé tartozik.


(TASR)