A Jaffás és a Kofolás: Hatuma-beszéd (5. rész)
A Jaffás és a Kofolás egy 2017-ben sugárzott, összesen 39 részből álló, heti egyszer jelentkező műsorsorozat volt a Pátria Rádió hullámhosszán. Készítői Hizsnyai Tóth Ildikó műfordító, a Comenius Egyetem magyar tanszékének tanára, illetve Kerényi György, magyarországi újságíró.
A műsor a magyar nyelvről, a magyarul beszélőkről és a szlovákiai magyarok nyelvhasználatáról szóló témákat elemez.
V. rész – Hatuma-beszéd
Kerényi György, a Jaffás és Hizsnyai Tóth Ildikó, a Kofolás ezúttal az ún. hatuma-kérdéssel, azaz a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztak: összehasonlíthatók-e egymással a határon túli magyarok és mi a közös a nyelvükben?
Az első beszélgetőpartner ezúttal egy Magyarországon élő szlovákiai magyar néprajzkutató, Agócs Gergely volt. Véleménye szerint a Magyarországon kialakult közvélemény alapján a tájnyelvek használata kerülendő. „A nyelvészek mind azt mondják, hogy őrizzük meg a magyar nyelv gazdagságát és szépségét, de amikor a pedagógusképzésben előkerül ez a téma, akkor azt irtandónak állítják be. Ha éppen deklarálni kell, akkor úgymond leereszkednek a paraszthoz, viszont amikor ugyanezek a nyelvtanárok írják a pedagógusképzés számára a tankönyveket, akkor már teljesen máshogy nyilatkoznak ugyanerről a kérdésről.“
Magyarországon, ha egy olyan állampolgár, aki az anyanyelvét valamelyik tájnyelvi változatban használja, és bemegy a hivatalba, bankba, vagy bármilyen hivatalos helyre, kiteszi magát egy olyan minősítésnek, amely a határontúli magyar területeken valójában egyfajta szimpátiát kelt. Például, ha egy palóc néni egy losonci kórházban a saját palóc tájnyelvén szólal meg, miközben az orvos anyanyelvjárása éppen a palóc. Ez a prototípus Magyarországon szinte teljesen kizárt, hiszen egy orvostól megköveteli a saját társadalmi közege, hogy a médianyelvezetet használja.
A Kofolás szerint az, aki nyelvjárásban beszél, és hivatalos helyzetben kell megszólalnia, abban a pillanatban, ahogy eléteszik a mikrofont elkezd máshogy beszélni. Sem a kétnyelvűek, sem a nyelvjárásban beszélők nem tudják magukat nyelvileg produkálni, mert ezt maga a helyzet hozza.
Ahogy a nyelvművelők is látják, a helyzethez igazítjuk a beszédmódunkat.
Agócs Gergely szerint nehéz ellenállni a médianyelv terrorjának, hiszen különféle reakciók jönnek elő: a már említett „leereszkedés“, továbbá ha a másik háta mögött beszélik, hogy XY még magyarul sem tudott megtanulni szabályosan, illetve az, hogy az illető képes lenne rá, csak nem akar megtanulni pestiesen beszélni. Ezt egy kalap alá veszik azzal a jelenséggel, amikor trágár kifejezéseket, illetve ún. „öklendezős“ budapesti nyelvhasználatot alkalmaznak. A Kofolás elmondta, ez utóbbi valójában nyelvtani szempontból ormánynyúlás: amikor az O vagy Ö egy R szomszédságába kerül, ezáltal meghosszabbodik.
Kontra Miklós magyarországi nyelvész szerint a magyarok többsége úgy gondolja, hogy a legszebb, legtisztább és legősibb magyar nyelvváltozatot Erdélyben beszélik, bár az emberek sokszor nem ismerik fel az erdélyi nyelvhasználatot.
Ennek példája egy kovásznai fiatal lány, aki a Balatonnál, a kempingrészben végzett szakmai gyakorlatot. A feladata az volt, hogy az érkező autós vendégeket megkérdezze, foglaltak-e szállást, illetve ellenőrizze azokat. A romániai lány megkérdezte egyik magyarországi kollégáját, hogy, ha jól értelmezte, a feladata az, hogy a foglalást találtatni kell a géppel, mire a kollégája kijavította, hogy ez a kifejezés nem magyarul van, a helyes megfelelő a passzoltatni.
Ezek a kijavítgatások sértőek is lehetnek másokra nézve. A Kofolás erre egy szlovákiai magyar példát hozott: az USB és a pendrive – mitől magyar kifejezés a pendrive
Egy másik vendég, Prikler Mátyás pozsonyi magyar filmrendező szerint alapvető hiba Magyarországon, hogy a többség mindig határon túli magyarokról beszél, és nem különböztetik meg például Pozsonyt Ungvártól, illetve a várost a vidéktől.
Mátyás azt, hogy kétnyelvű és többségi társadalomban él kisebbségiként élete egyik legnagyobb szerencséjének tekinti, hiszen, ahogy ő mondja, ingyen kapott két nyelvet, s ezzel együtt két kultúrát.
A somorjai születésű, de Budapesten élő műfordító, Deák Renáta családjában nagyon erősen jelent volt a kétnyelvűség, kisgyermek korában erősebb volt a magyar nyelv, viszont később szlovák óvodába és iskolába járt. Családjában sosem merült fel a kérdés, hogy magyaroknak vagy szlovákoknak tartják-e magukat. Megtartották a nyelvi identitásukat, a nagymamája például a szlovákot, de a magyart is, amit felvett – szüleitől a szlovákot kapta, viszont az iskolában magyarul tanult.
A teljes műsor meghallgatható a Pátria Rádió archívumában.
Az előző részek tartalmából:
A Jaffás és a Kofolás: Minek nevezzelek? (1. rész)
A Jaffás és a Kofolás: Hát maga meg hogy beszél? (2. rész)
A Jaffás és a Kofolás: Rossz nyelvek szerint (3. rész)
A Jaffás és a Kofolás: Mondhassa így egy professzor? (4. rész)
R.E.
