Hibaüzenet

Notice: unserialize(): Error at offset 22 of 27 bytes in variable_initialize() (line 935 of /var/www/parameter.sk/web/includes/bootstrap.inc).

A Jaffás és a Kofolás: Itt élned, s fordítanod kell (9. rész)

A Jaffás és a Kofolás egy 2017-ben sugárzott, összesen 39 részből álló, heti egyszer jelentkező műsorsorozat volt a Pátria Rádió hullámhosszán. Készítői Hizsnyai Tóth Ildikó műfordító, a Comenius Egyetem magyar tanszékének tanára, illetve Kerényi György, magyarországi újságíró.

A Jaffás és a Kofolás: Itt élned, s fordítanod kell (9. rész)
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A műsor a magyar nyelvről, a magyarul beszélőkről és a szlovákiai magyarok nyelvhasználatáról szóló témákat elemez.


IX. rész: Itt élned, s fordítanod kell

Kisebbségi helyzetben mindenki tolmács és fordító? Miért nem tanulunk fordítani az iskolában? Miért könnyebb „fordítani”, ha kétnyelvűek a feliratok? Miért nem az adott helyen beszélt nyelven ösztönzik helyi áru megvásárlására a helyi vásárlót – kérdezi egymástól Hizsnyai Tóth Ildikó és Kerényi György.

A rész egy szlovákiai magyar fiatal, Lengyel Diána véleményével indul, akinek elmondása szerint jó alapot ad a magyar iskola a szlovák vagy bármilyen idegen nyelv tanulásához, de környezetben tanulja meg igazán az ember az adott nyelvet. Szerinte ha az ember nem használja minden nap a szlovák nyelvet, akkor nehéz dolga lesz az elsajátításával. Példaként megemlítette, hogy ugyan német nyelvből érettségizett, hét éve meg sem szólalt németül, ennek eredménye pedig az lett, hogy ma már nem tudna egy használható, nyelvtanilag helyes mondatot alkotni.

Hizsnyai Tóth Ildikó szerint minden kisebbségben élő ember akkor is fordító, ha a foglalkozása nem is az.

Lanstyák István, a pozsonyi Comenius Egyetem nyelvészprofesszora erre reagálva elmondta, szerinte éppen emiatt kellene bevezetni bizonyos fordítási alapismereteket a tananyagba már a középiskolákban, és nemcsak nálunk, hanem Magyarországon is, ugyanis már ott is rohamos a lakosság kétnyelvűsödése, csak ott az angol a másik nyelv. Ám a tanfordítás teljesen más mint az igazi fordítás.

Hizsnyai kérdésére, hogy mennyire tartja fontosnak az egységesség elvét a fordításban, Lanstyák azt felelte, ez területenként változik,

az intézményneveknél azonban nagyon fontos az egységesség, az ugyanis zavaró, ha mindenki másként fordítja le az adott intézmény nevét.

A nyelvészprofesszor szerint létre kellene hozni egy adatbázist, ahol először is meg lehetne nézni, hogy már szerepel-e az a bizonyos fordítás, és ha nincs benne, akkor bele lehetne illeszteni, mások pedig felülbírálhatnák a javaslatot, hiszen lehet, hogy nem az első fordítás a legtalálóbb. A helységneveknél gyakran előfordul, hogy a rövidítést alkalmazzák – beszélt nyelvben ez már megszokott, azonban formális stílusban, írott szövegben ez nem jellemző.

Misad Katalin nyelvész szerint előnyös lenne, ha lennének jó szakszótáraink, amelyeknek nem feltétlenül nagy szakszótáraknak kellene lenniük, inkább valamiféle szaknyelvi regisztereknek.

Hogy áll a kétnyelvűsítés a kereskedelemben, a boltokban, a pultoknál?

 „Ha olyan országban élek, ahol szabályozzák, hogy mikor használhatom a nyelvemet, akkor mi, akik ezt egy kicsit tudjuk befolyásolni, tudunk erről publikálni, tegyünk róla, hogy megjelenjen – ott, ahol lehetőség van rá – két nyelven, és aztán az ember maga döntse el, hogy šiškát vagy fánkot kér-e  –  jegyezte meg ezzel kapcsolatban Misad Katalin.

Létezik egy fogyasztóvédelmi törvény, miszerint egy adott terméken – amelyet több országban is árusítanak – fel kell tüntetni a termék megnevezését, összetételeit stb. különféle nyelveken.

„Miért ne jelenhetne meg két nyelven mondjuk egy Dunaszerdahelyi járásban készült termék neve a csomagoláson?

– teszi fel a kérdést Misad. Ezáltal ugyanis egy idő után a vásárló tudatalattijában megjelenik a termék magyar neve is, később pedig előfordulhat, hogy elkezdi magyarul használni.

A Kofolás szerint valójában a termékcsomagolás is egyfajta adatbázisként működhet. Elmesélt egy történetet, mikoris a magyarországiak átmentek Párkányba vásárolni. Egyebek mellett a közkedvelt, ún. treskát is szerettek volna venni, amit ha halsalátaként kértek magyarul. Az eladó rybací šalátot adott nekik, ami viszont más. Ezek után megtanulták, hogy inkább treskát kell kérniük, nem pedig halsalátát.

A műsor végén megszólalt két budapesten tanuló somorjai lány is, Emese és Bianka. Egyikük elmondta,  szinte mindig feszengett, ha szlovákul kellett beszélnie, úgy érezte nem tudja elég jól a nyelvet. A másik lánynak nem igazán okozott gondot, ugyanis még szlovák barátai is voltak. „Az iskolában megtanulunk egy hivatalos nyelvet, a korunkbeliek viszont másként használják. Hiába tanították meg a nyelvtant, gyakorlatban sokat nem beszéltünk. Azok, akik Felvidéken élnek, amíg nem kerülnek egy teljesen magyar közegbe, sokszor nem is fogják fel a szlovák nyelv értékét. Nekünk ki kellett abból a közegből szabadnunk, hogy rájöjjünk, mennyire jó, hogy mi beszélünk ezen a nyelven is” – mondták.

A teljes műsor meghallgatható a Pátria Rádió archívumában.

(Renczes E. )


Az előző részek: 

A Jaffás és a Kofolás: Minek nevezzelek? (1. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Hát maga meg hogy beszél? (2. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Rossz nyelvek szerint (3. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Mondhassa így egy professzor? (4. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Hatuma-beszéd (5. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Keresem a szót, keresem a hangot (6. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Szóvá tett szavak (7. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Lakatot tesz a szájára (8. rész)