A Jaffás és a Kofolás: Keresem a szót, keresem a hangot (6. rész)

2018. november 27. - 07:08 | Kultúra

A Jaffás és a Kofolás egy 2017-ben sugárzott, összesen 39 részből álló, heti egyszer jelentkező műsorsorozat volt a Pátria Rádió hullámhosszán. Készítői Hizsnyai Tóth Ildikó műfordító, a Comenius Egyetem magyar tanszékének tanára, illetve Kerényi György, magyarországi újságíró.

A Jaffás és a Kofolás: Keresem a szót, keresem a hangot (6. rész)
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A műsor a magyar nyelvről, a magyarul beszélőkről és a szlovákiai magyarok nyelvhasználatáról szóló témákat elemez.


VI. rész: Keresem a szót, keresem a hangot

A hatodik rész témája az anyanyelvünk és az azzal kapcsolatos problémák, illetve arról is szó esik a műsorban, hogy mitől hat szlovákosnak a beszédünk.

Récsei Noémi, a Pátria Rádió egyik munkatársa arról kérdezett három, Pozsonyban tanuló diákot, hogy szerintük milyen a szép magyar beszéd. Egyikük számára minden magyar szó szép: az, aki nyelvjárásban beszél, ugyanúgy szépen beszél, csupán kicsit másképp fejezi ki magát. A másik diák szerint a nyelvjárási beszéd a szép, amikor nyugodt szívvel „suksükölnek“, és szerinte az affektáló beszéd kifejezetten fülsértő. A harmadik megkérdezett szerint ez a témakör inkább szubjektív, érzelmi, mintsem nyelvi kérdés. Számára az a szép magyar beszéd, amikor hétvégente összejön a család, és a beszélgetés során keverednek különféle nyelvjárások.

Összegzésképp elmondható, hogy mindhárman azt tartják szép magyar beszédnek, amelyet gyermekkoruk óta használnak, és amilyen nyelvjárás körülveszi őket.

A Kofolás, Hizsnyai Tóth Ildikó elmélete szerint vannak látható és láthatatlan magyarok. Mi, magyaruk ugyanis bizonyos módon képesek vagyunk jelezni egymásnak, hogy magyarok vagyunk. Ha olyan környezetben vagyunk, megvárjuk, hogy a boltban megszólaljon valaki, vagy azt, hogy épp milyen nyelven szól bele valaki a telefonba.

Vályi István, szlovákiai magyar szakújságírót – aki évek óta magyarországon él – arról kérdezték, hogy mit gondol a magyar nyelv „elszlovákosodásáról“. Őt személy szerint nagyon zavarja a szlovák jövevényszavak használata. Példának a személyi igazolvány helyett gyakran használt „obcsánszkit“ említette, valamint a mentő helyett emlegetett „szanitkát“. Megelítette egy dunaszerdahelyi élményét is, amikor hivatallátogatás közben azt tapasztalta, hogy a hivatalnokok egymás közt is „szlovmagy“ nyelven beszéltek. Vályi ezt rossz iránynak tartja, szerinte ez a nyelv elkorcsosodásához vezet.

„Nyilván előny, ha valaki megtanul szlovákul, de ha magyarul beszél, akkor használjon is magyar kifejezéseket, ne pedig ragadványszavakat, hiszen kevés gyönyörűbb nyelv van a magyarnál“ – fogalmazott az újságíró.

Hisznyai Tóth Ildikó szerint abban az esetben, ha kétnyelvű közegben él az ember, nem lustaságból nem nevez meg bizonyos dolgokat magyarul.

„Ahhoz, hogy tisztán beszéljünk magyarul, nagyon jól kell tudnunk szlovákul. Hiszen ha valamire szlovákul van írva valami, akkor – ha jól tudunk szlovákul – meg tudjuk azt nevezni magyarul is. Ennélfogva úgy is mondhatjuk, hogy nem minden szlovák megnevezés, még ha annak is látszik."

Egy másik vendég, Nagy Ildikó fordító, a Kossuth rádió volt szlovákiai tudósítója elmesélte, hogy munkája során rengeteg figyelmeztetést kapott, hogy ne használjon idegen szavakat, hiszen mindegyiknek van szép magyar megfelelője.

Eleinte adódtak problémái a fogalmakkal, amelyeket másképp használnak a szlovákiai magyarok, mint a magyarországiak. Szemléltetésképp a TAJ-kártyát említette, aminek nincs szlovákiai magyar megfelelője, illetve az alapiskolát, ami a magyarországi magyarok körében általános iskolaként használatos.

„Vannak olyan szavak is, amelyeket a magyarországi magyaroktól vettünk át, ilyen például a Számvevőszék. Ennek szlovák megfelelője a Najvyšší kontrolný úrad, magyarra fordítva Legfelsőbb Ellenőrzési Hivatal. Mivel ez elég hosszú és semmitmondó, könnyebb volt átvenni a Számvevőszéket a magyarból, így ez a kifejezés meghonosodott Szlovákiában is“ – tette hozzá.

A hatodik rész utolsó vendége Jaffás egyik kollégája, Hornyák István volt, akit felkértek, hogy mondja el néhány szlovákiai településnév magyar megfelelőjét, illetve azt, hogy bizonyos helyzetekben, például hírolvasáskor, a magyar vagy a szlovák megfelelője a használatos.

Többek közt megemlítette Pezinokot, amelyet magyarul használna Bazinként, méghozzá azért, mert a legtöbb szlovákiai magyar, főleg a Nyugat-Szlovákiában élők ismerik a település magyar nevét, és a legtöbbször így is használják. Hasonlóképp indokolta Királyhelmec (Kráľovský Chlmec), Eperjes (Prešov), Turócszentmárton (Martin), valamint Szklabonya (Sklabiná) települések magyar megfelelőjének használatát is. Viszont Plavecké Podhradie magyar megfelelőjének (Detrekőváralja) hallatán nem valószínű, hogy tudni fogják a sofőrök a közledési hírek hallgatásakor, hogy melyik településről is van szó. Nehéz egyértelműen meghúzni a határt, hogy melyek azok a települések, amelyeknél még érdemes a magyar megfelelőt használni.

A teljes műsor meghallgatható a Pátria Rádió archívumában.

Az előző részek tartalmából:

A Jaffás és a Kofolás: Minek nevezzelek? (1. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Hát maga meg hogy beszél? (2. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Rossz nyelvek szerint (3. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Mondhassa így egy professzor? (4. rész)

A Jaffás és a Kofolás: Hatuma-beszéd (5. rész)


R.E.