Jaj az oltatlanoknak! Jön a vakcinátlanok lockdownja

2021. november 18. - 14:24 | Belföld

Ahogy arról már röviden beszámoltunk, a kormány csütörtökön rábólintott a járványügyi intézkedések szigorítására, amit Richard Sulíkék nem szavaztak meg. A miniszterelnök bejelentette, hogy olyan Covid-automatát hagytak jóvá a kormányülésen, ami komoly lépések bevezetésével jár. 

Jaj az oltatlanoknak! Jön a vakcinátlanok lockdownja
Facebook

"Ez az oltatlanok lockdownja" - így jellemezte Eduard Heger azt az elfogadott javaslatot, amelyik részben a beoltottakra is kihatással van. Ez volt az oka annak, hogy a koalíciós SaS nem is szavazta meg az előterjesztést. Heger arról számolt be, hogy egyenjogúsítják a vakcinázottakat és azokat, akik az elmúlt fél évben átestek a koronavíruson (OP). Ez utóbbi két csoportba tartozó személyek bármilyen boltba, üzletbe járhatnak és nem kell, hogy teszteltessék magukat.

A változások hétfőtől lesznek érvényben. A munkahelyeken az úgynevezett OTP-s (oltottak, teszteltek és a Covidon átesettek) ellenőrzés lesz érvényben, de

az oltással nem rendelkezők még annak ellenére sem mehetnek a bevásárlóközpontokba, és olyan boltokba, ahol nem az alapszükségletekhez nélkülözhetetlen cikkeket árusítják, ha éppen friss negatív teszteredmény lapul a zsebükben. A fekete jelölésű járásokban azonban a beoltottak sem látogathatják a vendéglőket, a konditermeket és a wellnessközpontokat. Az ilyen régiókban az éttermek ablakon keresztül szolgálhatják ki a vendégeiket, és a hotelek sem fogadhatnak szállóvendégeket.

A vakcinázottak - a koronavíruson 180 napon belül átesettekkel együtt - azonban részt vehet tömegrendezvényeken, piros járásokban 200-an, bordóban 100-an, feketében pedig 50-en vehetnek részt ezeken. A zöld és narancssárga járásokban OP-rezsimben korlátlanul vehetnek részt az emberek tömegrendezvényeken.

A kormány abban bízik, hogy a feltételezések szerint három hétig érvényes szigorítást követően a beoltottak helyzetén könnyíthetnek. Ha a járványhelyzet javulni kezd, akkor már korábban enyhítik az intézkedéseket. Azonban ha hazai kórházak leterheltsége nem változik, akkor szó sem lehet erről.

Az egészségügyi miniszter megpendítette, hogy néhány területen a beoltottakat is korlátozni fogják, amit a "kormány sajnál". Vladimír Lengvarský felszólította az embereket arra, hogy ha betérnek egy üzletbe és senki nem ellenőrzi az oltási igazolványukat, akkor azt tegyék szóvá, hogy megbizonyosodjanak arról, biztonságos környezetben tartózkodnak.

"A jelenlegi járványhelyzet az egész egészségügyi rendszert veszélyezteti, és azzal fenyeget, hogy a nem 'covidos' páciensek sem fognak ellátáshoz jutni" - emlékeztetett a miniszter. Hozzátette: a számok arra kényszerítik a kormányt, hogy azok számára is szigorúbb intézkedéseket vezessen be, akik felelősségteljesen viselkedtek és beoltatták magukat. "Bízom benne, hogy megértik, hogy mi mindnyájan tudomásul vesszük, és be fogjuk tartani az óvintézkedéseket" - fogalmazott Lengvarský.


(para)

Címkék: lockdown, Eduard Heger