Jalta meg a magyar leader

Széky János | 2015. október 2. - 19:06 | Vélemény

Három hete megkérdeztem, hogy kinek lehet az érdeke az Európai Unió gyengítése a közel-keleti menekülttáborokból Európába vándorlók számának ugrásszerű megnövelésével, a menekültfolyam Balkánra terelésével, az európai kormányok viselkedésének hazugságdömping útján való manipulálásával. Egy hete megkérdeztem, hogy milyen érdeket szolgálnak a diplomáciai képességeiről nem túlságosan híres, de most hirtelen nemzetközi orákulummá előlépő Orbán külpolitikai tanácsadói. A válasz – feltevésem szerint – a két kérdésre ugyanaz.

Jalta meg a magyar leader
Fotó: MTI

A folytatást, vagy hogy szerénytelen legyek, a feltevésem igazolását az élet hozta. Pontosabban: a nemzetközi politikai élet.

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke beszédet mondott az ENSZ közgyűlésén. Volt ennek a beszédnek egy részlete – az elején –, amivel nem foglalkozott a magyar közmédia, pedig feladata lett volna, a magánmédia se nagyon, kivéve főleg az orosz üzemeltetésű és/vagy oroszbarát weboldalakat. Ezekre nem adok linket, Putyin beszéde ENSZ keresőszavakkal mindenki megtalálhatja.

A részlet, saját fordításomban:

Az ENSZ hetven éves jubileuma jó ok arra, hogy felidézzük a történelmet, és megbeszéljük közös jövőnket, A nácizmust legyőző országok 1945-ben egyesítették erőiket, hogy lerakják a háború utáni világrend szilárd alapjait.

Hadd emlékeztessem önöket, hogy az államok közötti együttműködést vezérlő elvekről, valamint az ENSZ megalapításáról szóló kulcsfontosságú döntések a mi országunkban (sic!), Jaltában születtek, a Hitler-ellenes koalíció vezetőinek találkozóján, A jaltai rendszer ténylegesen sok szenvedés, emberéletek tízmilliói és a XX. században bolygónkon végigsöprő két világháború árán született, és – legyünk tárgyilagosak – viharos, olykor drámai eseményeken segítette át az emberiséget, nagyarányú megrázkódtatásoktól óvta meg a világot.

Nincs hír arról, hogy az ülésteremben bárkinek feltűnt volna: Putyin „a mi országunk”-hoz tartozónak mondta a Krím-félszigeti Jaltát, amit Oroszország 2014-ben a nemzetközi jog megsértésével annektált (az ukránok a beszéd alatt kimentek a teremből). Mindegy. Azzal is csak a felkészültebb történészek vannak tisztában, hogy „Jalta” nem az, amiről az üdülőhelyen megállapodtak, hanem amit Sztálin hazugsággal és erőszakkal még ehhez képest is megkaparintott. (Még az átvert, nagybeteg Roosevelt is kimondta már hetekkel később, hogy „az oroszok semmit sem tartottak be, amit Jaltában megígértek”. Hozzáteszem, a nyugati hatalmak meg nem tanultak ebből semmit.)

Hagyjuk azt is, hogy „a háború utáni szilárd világrendben” háborúk százai, népirtások, érdekszférák sérelmével indokolt katonai bevonulások zajlottak az egész világon; nem egészen értem, min segített át a jaltai rendszer. Ha Putyin az atomháború elkerülésére gondol, az nem Európa kettéosztásának és fél Európa szovjet függőségbe döntésének, hanem az amerikai–szovjet nukleáris egyensúlynak köszönhető. De van, ami ennél fontosabb

Megszoktam, hogy Magyarországon kevesen emlékeznek bármire, ami nincs parancsban kiadva, úgyhogy segítek: 1989-től a múlt hétig a jaltai rendszer elítélése volt a közös pont a magyar politikai táborok között. „Jalta” Európa kettéosztottságának, Kelet-Közép-Európa – benne Magyarország – szovjet függőségének, a vasfüggönynek a szinonimája volt múlt hétig a magyar politikai nyelvben.

Ha Magyarországnak volna (saját) külpolitikája, akkor valaki kormányszinten kikérhetné magának, hogy az orosz elnök ezt a „Jaltát” írja le ideális állapotkánt, ezt kívánja vissza, ezt azonosítja az Egyesült Nemzetek alapelveivel.

De nincs, úgyhogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a New Yorkba utazók közül egyedül, a Jaltát visszakívánó orosz kormányzat iránti „udvariassági gesztussal” oroszul kezdi beszédét a Biztonsági Tanács nyílt vitáján. (Nem, azért nem azzal, hogy „Nas dorogoj okkupant!”)

Még a határozottan Orbán-ellenesek közül sem értette senki, hogy erre miért volt szükség. Pedig egyszerű: ha Jalta visszaidézése után a külügyekért felelős magyar miniszter a Jaltát visszaidézők kedvében akar járni, az azt jelenti, hogy a magyar kormányzat egyetért velük. És ez így, önmagában a legjobb változat, mert a magyar kormányzatról önálló ítélőképességet, független döntéshozatalt feltételez.

Van persze más lehetőség is. Erről Timothy Snyder ír, korunk egyik legtekintélyesebb Kelet-Európa-történésze, a Véres övezet és a most megjelent Black Earth: The Holocaust as History and Warning (Fekete föld: A holokauszt mint történelem és figyelmeztetés) szerzője. Akinél jobban csak azok ismerik az orosz politika mozgatórugóit, akik csinálják:

Ha Európa nemzetállamokra töredezik, Oroszország sokkal erősebb játékos lesz. Így Oroszország arra törekszik, hogy elpusztítsa az Európai Uniót olyan radikálisok és populisták támogatásával, akik ellenzik az európai integrációt, és visszatérnének a nemzetállamhoz. (... ) Putyin európai szövetségeseinek természetes témája a migráció. Aszad rezsimjének támogatásával Oroszország azt segíti elő, hogy minél több legyen a menekült, és így az európai politika jobbra tolódjon. (...) Ugyanakkor az európai vezetők szembenézhetnének annak a lehetőségével, hogy a szíriai orosz politika célja nem más, mint az ország menekültgyárrá való átalakítása.

Ahhoz, hogy valaki elfogadja, sőt, egyáltalán, elhiggye Snyder professzor állítását, két dolog kell. Az egyik, hogy átlásson azon az orosz eredetű, könyörtelenül és döbbenetes sikerrel sulykolt média- (propaganda-)hazugságon, hogy az utóbbi hónapokban Európába özönlő bevándorlók jellemzően az Iszlám Állam elől menekülnek. Hogy miért most jönnek át Európába, az más kérdés, de menekülni a 2011 óta tartó polgárháború miatt menekültek el Szíriából, olyan harci cselekmények és atrocitások miatt, amiknek döntő többségéhez az Iszlám Államnak köze sem volt, az Asszad-rezsimnek és „hagyományos” iszlám ellenzékének annál több.

A másik feltétel az, hogy az ember legyen valamennyire igényes a forrásai kiválasztásában. Manapság a politizálók 99 százaléka az internetről tájékozódik, éspedig olyan online forrásokból, amik maguk is online forrásokra hivatkoznak, csakhogy az ilyen információkat nem lehet ellenőrizni offline viszonyítási alap nélkül. Így viszont az információk szabadon lebegnek a digitális térben, kellő energiával minden hamis állítást igazságnak, sőt „az” igazságnak lehet feltüntetni, hiszen ha valaki sokfelől hallja ugyanazt, akkor ezt tekinti ténynek, míg a kevesebbszer hallott ellenkező állítást hazugságnak vagy hülyeségnek véli.

Ez ellen egy garancia van: online forrásaink közül azokat részesíteni előnyben, akik a) függetlenek, b) akik nagyrészt offline és lehetőleg elsődleges forrásokra (közvetlen szóbeli és írott tudósításokra) támaszkodnak. (Ilyen pl. Snyder.) Erre a válogatásra azonban nagyon kevesen hajlandóak. Magyarországon a helyzetet nehezíti, hogy szintén nagyon kevesen tudnak annyira bármilyen idegen nyelven, hogy ne legyenek kiszolgáltatva azoknak, akik a médiába a manipulált adatokat töltik.

Mondok egy példát, hogy érhető legyen. Lassan már a belső kormányzati apparátusig eljut a fölismerés, hogy Orbán és belső köre minden lényeges szakpolitikában az országrombolásig amatőr. Az irányítók minőségétől függetlenül egy országot nem lehet csak buta emberekkel igazgatni. Felvetődik tehát a kérdés, hogy akik valamennyire értenek a hivatásukhoz, és még ezt a kormányt szolgálják valamilyen szakpolitika szférában, miért nem állnak föl, miért nem nyitják ki a szájukat, hiszen a további szolgálattal már csak középtávon is saját maguknak ártanak, arról nem beszélve, hogy sok más embernek is, hetedíziglen.

A válasz – hacsak az illetőt nem fogják valamilyen múltbeli cselekedetével, amire bőven van példa – olyasmi, hogy ezek a szakemberek mindig megtalálják az önigazolást, Orbán egy-egy vélt sikerének formájában. Ilyen volt legutóbb egy Die Presse-cikknek a magyar médián végiggomolygó félreolvasása.

Mi jutott el a magyar olvasókhoz, köztük a politikusokhoz? Az MTI-nek az a közlése, hogy Ausztriában megírták: „Európának hosszú idő után újra van vezető személyisége, történelmi küldetéssel rendelkező ideológusa”. Hogy megjelent egy cikk, ami agyba-főbe dicséri Orbánt. Tessék, lehet, hogy ezt-azt elrontott, de most ember a gáton, és lám, végre van egy európai formátumú politikusunk. (Volt már ilyen 2014 elején, akkor „Európa erős emberének” nevezték hódolói. Két hónap múlva senki sem emlékezett újsütetű nemzetközi presztízsére.)

Az MTI-cikk szerzője nem vette észre, nem akarta vagy nem merte észrevenni, hogy Sibylle Hamann maró gúnnyal ír Orbánról. És a közmédia dolgozója nem akarta vagy nem merte észrevenni az előző mondatokat, amikben a publicista éppen csak hogy élesben le nem fasisztázza a magyar miniszterelnököt:

„Leader“ sagt man auf Englisch, „Leadership“ in Managementseminaren. Auf Deutsch verkneift man sich „Führer“ lieber. („Leader,”-nek mondják angolul. „Leadership”-nek a menedzsment-tanfolyamokon. Németül inkább visszatartjuk magunkat a „Führer” szótól.)

Amúgy a leadernek ilyen kontextusban az angol politikafilozófiai szakirodalomban is rossz csengése van, más nyelveken pedig az sem dicséret, ha valakire az angol szót alkalmazzák.

Mondom, a téves olvasat, miszerint Orbán egy fontos osztrák lap szerint is európai tekintélyű államférfi lett, mint menekültügyben az igazság tudója, online forrásból végiggomolygott a magyar nyilvánosságon, kormányoldalon, ellenzéken. Mindenkinek jól esett így olvasni. (Igazából én se vettem a fáradságot, hogy megnézzem az eredetit, amíg nem figyelmeztettek rá.) Snyder szövege meg nem gomolygott végig. És ez nem jelenti, hogy nem ő mondta ki az igazságot Orbánról, még ha nem is biztos, hogy eszébe jutott a neve.

Továbbra sincs mentőkörülmény.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.