Ján Kubiš aláírásgyűjtésbe kezd, elnök akar lenni
Polgári jelöltként kíván indulni a jövő tavasszal esedékes szlovákiai elnökválasztáson diplomata, volt külügyminiszter. Korábban már beszélt arról, hogy fontolgatja, most biztosnak tűnik.

A TASR hírügynökségnek elárulta, belátható időn belül ennek érdekében aláírásgyűjtésbe kezd. Úgy véli, az megmutathatja, van-e a polgárok körében igény az olyan tapasztalatokkal rendelkező jelöltre, mint amilyen ő.
"Szeretném ezáltal igazolni az elfogadottságomat, mivel ez megmutatná, milyen mértékben tudnék polgári jelöltként funkcionálni" - mondta, hozzátéve, ahhoz szeretne hozzájárulni, hogy ne forduljon elő olyasmi az országban, mint ezen a héten.
Kubiš nem szeretné, ha konkrét párt jelöltjeként tekintenének rá (korábban az első Fico-kormány Smer által jelölt külügyminisztere volt), és úgy véli, pillanatnyilag az aláírásgyűjtés az egyedüli helyes megoldás. Véleménye szerint bárki is indul egy párt jelöltjeként, azt kockáztatja, hogy elnöki funkcióját is megbélyegzi vele.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök mandátuma 2024-ben jár le. Szlovákiában közvetlenül a polgárok választanak elnököt, mégpedig öt évre. Az alkotmány szerint elnökjelöltet legalább 15 parlamenti képviselő állíthat, vagy pedig a jelöltnek 15 ezer aláírást kell gyűjtenie a felnőttkorú polgárok körében.
(TASR)