Jane Fonda bíróság elé állítaná azokat, akik nem tesznek a klímaváltozás ellen 

Bíróság elé kellene állítani azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal - fejtette ki Jane Fonda amerikai színésznő a Viceland televíziónak adott interjújában.

Jane Fonda bíróság elé állítaná azokat, akik nem tesznek a klímaváltozás ellen 
Fotó: Redstate

Az idős színésznő szerint elsősorban az olajipari cégek vezetőit és az őket támogató politikusokat kellene bíróság elé állítani. 

Fonda a Vice című baloldali portál televíziós csatornájának egyik műsorában azt hangoztatta: ezeket az embereket emberiesség és természet elleni bűncselekményekért kellene felelősségre vonni. Amikor a riporter-műsorvezető, Michael Moynihan rákérdezett, hogy vajon "azt akarja-e, hogy a nácik nürnbergi peréhez hasonló perben vonják felelősségre a klímabűnözőket", a 81 éves színésznő igennel válaszolt.

„Igen, így szeretném”

- mondta.

A színésznő évtizedek óta kampányol baloldali ügyek mellett. Az amerikai republikánusok gyakran szemére hányják és szélsőbaloldalinak is minősítik, amiért a vietnami háború idején a vietnamiak mellett, a háború ellen kampányolt. Most - ahogyan az interjúban maga fogalmazott - "nagyobbak a tétek", ezért "nem hallgat".

Ketyeg a bomba, túl késő van már a mérsékletes politikához.

„Olyan embereket kell megválasztanunk, akik kiválóak, részben azért, amit eddig cselekedtek (a klímaváltozás ügyében), részben pedig azért, amit a jövőben cselekedniük kell majd”

- fogalmazott Fonda. 

Jane Fondát októberben kétszer is letartóztatták Washingtonban, mert részt vett az úgynevezett klímakatasztrófa miatti tüntetésen.

MTI