Januárban távozik posztjáról a máltai kormányfő

Lemond a tisztségéről január 18-án Joseph Muscat máltai miniszterelnök, akivel szemben felmerült az a vád, hogy politikailag beavatkozott a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása ügyében folyó vizsgálatba - tudta meg névtelenséget kérő pártbéli forrásoktól az AFP francia hírügynökség.

Januárban távozik posztjáról a máltai kormányfő
Fotó: AFP

Az AFP azt írja, hogy a kormányfő egyelőre meg nem határozott időpontban maga fogja bejelenteni, hogy a párt január 18-án új vezetőt választ, és nem lesz szükség ideiglenes vezető kinevezésére, mert csak akkor mond majd le, ha az új pártvezetőt már megválasztották.

Muscat kormányának egyik minisztere és kabinetfőnöke a héten lemondott, majd ez utóbbit kihallgatta és őrizetbe vette a rendőrség Daphne Caruana Galizia két évvel ezelőtti meggyilkolásának ügyében, ezért társadalmi és politikai nyomás nehezedett a kormányfőre, hogy távozzon posztjáról, mert az ellenzéki Nemzeti Párt, civil szervezetek és Caruana Galizia családja is lemondásra szólította fel a kormányfőt, aki szerintük beavatkozott a nyomozásba, hogy megvédje jobbkezét és bizalmaság, Keith Schembrit, aki e hétig a kabinetfőnöke volt. Pénteken ezrek követelték Muscat lemondását Málta utcáin.

Daphne Caruana Galiziát 2017-ben ölték meg az autójába rejtett pokolgéppel. Az ügy fő gyanúsítottja Yorgen Fenech máltai üzletember, akinek érdekeltsége volt egy erőmű-beruházásban, amellyel kapcsolatban az oknyomozó újságíró dokumentumok tömegének volt a birtokában.

A 45 éves Muscat 2013 óta Málta miniszterelnöke. Legutóbb 2017-ben, előrehozott választáson aratott győzelmet. A választást azért kellett megtartani, mert a Panama-iratok néven ismertté vált off-shore-botrányban a máltai kormányfő közvetlen környezetének érintettsége is felmerült. A Panama-iratok Máltát érintő ügyeit szintén Daphne Caruana Galizia tárta fel.
 

(MTI)