Januártól a nagycsoportos ovisoknak, szeptembertől pedig az alapsulisoknak is jön az ingyen ebéd

2018. december 4. - 12:22 | Belföld

Az óvodák utolsó évfolyamaiban 2019 januárjától, az alapiskolák összes évfolyamában pedig jövő év szeptemberétől bevezetik a gyerekek, diákok ingyenes étkeztetését. A Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium vonatkozó törvénymódosítását kedden jóváhagyta a parlament

Januártól a nagycsoportos ovisoknak, szeptembertől pedig az alapsulisoknak is jön az ingyen ebéd
Illusztrációs fotó: Cséfalvay Á. András (archívum)

A törvény egyik beterjesztője, Erik Tomáš (Smer-SD) módosító javaslatára halasztották el az alapiskolások ebédjének ingyenessé tételét szeptemberre, amit a képviselő azzal indokolt, hogy az iskoláknak is fel kell erre készülni. Az óvodáknál ilyen problémának nem szabadna előállni, ugyanis a kicsik 94%-a jelenleg is az oviban ebédel.

Az ingyen ebéd a jövő évtől nagyjából 517 000 óvodás és iskolás gyermeket érinthet, tekintet nélkül az intézmény üzemeltetőjére. Az egy ebédre és egy napra szóló, 1,20 euró értékű állami hozzájárulást a gyerekek abban az óvodában vagy iskolában kapnák meg, ahova járnak és ahol ebédelni szoktak.

A javaslat szerzői szerint az ingyen ebéd az államnak nagyjából 80-100 millió eurójába fog kerülni. Ha az iskola nem tud az adott diáknak speciális étrendet biztosítani, a hozzájárulást közvetlenül a szülőknek utalná az állam.

A Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségével (ZMOS) kötött megegyezés alapján az állam pénzeszközöket biztosít a települések önkormányzatai számára ahhoz is, hogy fel tudjanak készülni a nagyobb mennyiségű ebéd megfőzésére, tálalására, adott esetben a konyhai személyzet bővítésére. A műszaki felszerelésre 2 millió eurót különítettek el.

A minisztérium úgy számolja, hogy mintegy ezer dolgozóra, segédre lehet szükség a konyhákon, az ő fizetésükre és a velük kapcsolatos egyéb költségekre saját költségvetéséből biztosít pénzforrásokat.

(TASR)