A japán kormány újabb szankciókat hozott Oroszország ellen

2023. február 28. - 08:18 | Külföld

Újabb büntetőintézkedéseket jelentett be kedden a japán kormány Oroszország ellen Moszkva Ukrajna ellen indított háborúja miatt; a szankciók 143 természetes személyt és vállalatot érintenek, köztük a Wagner orosz biztonsági magáncéget - közölte a japán külügyminisztérium Tokióban.

A japán kormány újabb szankciókat hozott Oroszország ellen
Fotó: TASR/AP

Kisida Fumio miniszterelnök már múlt pénteken, a G7 országcsoportnak a háború egyéves évfordulóján tartott csúcstalálkozóján jelezte, hogy Tokió bővíteni készül az Oroszország elleni szankciók körét.

A videokonferenciaként tartott csúcstalálkozót követően kiadott közös közleményben a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő csoport tagjai hozzátették, hogy újabb, összehangolt gazdasági szankciókat fognak hozni Moszkva ellen az elkövetkezendő hetekben.

Idén Japán a G7 soros elnöke, és január 1-től két évig tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának is, amelynek januárban a soros elnöki tisztjét is ellátta.

A szigetország többször élesen bírálta Oroszország ukrajnai hadműveletét, hangsúlyozva, hogy a válság nemcsak Európát sújtja, de felbátoríthatja Kínát indiai- és csendes-óceáni befolyásának kiterjesztésére.


MTI