A járvány ellenére sem állnak le az amerikai Hold- és Mars-utazások előkészületei

2020. április 3. - 13:45 | Tech

Folytatódnak a Hold- és Mars-missziók előkészületei az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) a koronavírus-járvány ellenére is.

A járvány ellenére sem állnak le az amerikai Hold- és Mars-utazások előkészületei
Fotó: SpaceX

A NASA Artemis-programja keretében tovább folyik a munka, amely az asztronauták Holdra és a Marsra utazását készíti elő - mondta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója csütörtökön.

A program szerint 2024-ben küldenének ismét amerikai asztronautákat a Holdra, több mint 50 évvel azután, hogy az ember először lépett az égitestre.

„Azután, hogy húsz éven át keringtek űrhajósaink földközeli pályán, most készen állunk a világűr újabb nagy kihívására: a fenntartható emberi jelenlét feltételeinek kifejlesztésére a Holdon és körülötte” - idézte Bridenstine szavait a NASA portálja.

„Az elkövetkező években az Artemis lesz a Sarkcsillagunk, miközben a Hold még teljesebb felfedezése felé haladunk. A Holdon fogjuk megmutatni, milyen alapvető elemekre lesz szükség az első űrhajósok marsi missziójához”

- folytatta.

A NASA szerint a fenntartható holdi jelenlét fő eleme a mobilitás, az ügynökség ezért be fog mutatni egy holdjárót. A teljesen lakhatónak tervezett holdjáróval a legénység akár 45 napos utazásokat is tehet az égitest felszínén. Rövidebb tartózkodásra egy négyfős csapatnak alkalmas felszíni lakóhelyet terveznek.

Az Artemis-program a Holdat a Naprendszer távolabbi vidékeinek felfedezését előkészítő tesztterületként akarja használni.

MTI

Címkék: NASA, misszió