A járvány kezdete óta Ausztrália először enyhít az utazási korlátozásokon

2021. november 1. - 09:55 | Külföld

A koronavírus-világjárvány másfél évvel korábbi kitörése óta Ausztrália hétfőn enyhített először az utazási korlátozásokon, engedélyezve egyes beoltottak számára, hogy szabadon utazhassanak, és hozzájárult számos család egyesítéséhez is.

A járvány kezdete óta Ausztrália először enyhít az utazási korlátozásokon
-illusztráció- (Fotó: AP)

Másfél évvel a világ egyik legszigorúbb határátlépési korlátozásának a bevezetése után, amely egyes kivételes esetektől eltekintve megtiltotta az ausztrál állampolgároknak a külföldről történő beutazást, illetve az ország elhagyását, a Victoria, Új-Dél-Wales államokban és Canberrában élő ausztrálok milliói utazhatnak szabadon.

A külügyminisztérium adatai szerint mintegy 47 ezer ember kíván visszatérni Ausztráliába.

A beoltatlanok továbbra is karanténba kerülnek, illetve negatív Covid-tesztet kell felmutatniuk.

A sydney-i volt az első ausztráliai repülőtér, amely bejelentette, hogy hétfőn megnyílik, mert Új-Dél-Wales állam az első, ahol a 16 év feletti lakossága 80 százaléka megkapta a védőoltás mindkét adagját. A melbourni és a canberrai repülőtér hétfőn szintén megnyitott, mivel Victoria állam és az Ausztráliai Fővárosi Terület is elérte az átoltási célkitűzést.

Sydney-be hétfőn 16 nemzetközi járat érkezik és onnan 14 indul. Melbourne-ből öt-öt nemzetközi járat indul, illetve érkezik. A canberrai repülőtér egyelőre nem fogad és nem indít nemzetközi járatokat.

Elsőként az ausztráliai állandó lakosok és állampolgárok léphetnek be szabadon az országba. A szakképzett dolgozók és a diákvízummal utazók előnyben részesülnek a külföldi turistákkal szemben. A kormány várakozása szerint az év végéig a külföldi turisták is visszatérhetnek az országba. Az új-zélandi állampolgárok hétfőtől, a szingapúriak november 21-től utazhatnak karantén nélkül Ausztráliába, három napnál nem régebbi negatív koronavírus-teszt, illetve oltási bizonyítvány birtokában.

Korábban csak korlátozott számú ausztrál állampolgár és állandó lakhellyel rendelkező külföldi utazhatott be Ausztráliába 14 napos karantén után, amelyet egy szállodában saját költségre kellett eltölteni.

Bár az ausztrálok szabadon utazhatnak külföldre, négy ausztráliai tagállamban és területen, így Nyugat-Ausztrália államban megszigorították a tagállamok határának átlépését.

Míg a delta variáns terjedése miatt Sydney-ben és Melbourne-ben hónapokig karantén volt érvényben, a mintegy 25 millió lakosú Ausztráliában a hasonló országokhoz képest viszonylag alacsony maradt a fertőzöttek - valamivel több mint 170 500 -, illetve a halálesetek - 1735 - száma.

Hétfőtől Thaiföld is enyhített a beutazási korlátozásokon, mintegy 60 ország állampolgárai léphetnek be karantén nélkül az országba, ahová már külföldi turisták százai érkeztek meg.

A kedvelt idegenforgalmi célpontnak számító Thaiföldet igen súlyosan érintette a világjárvány, mintegy 3 millió munkahely szűnt meg az ágazatban, a turizmus becslések szerint 50 milliárd dolláros bevételtől esett el.

A pénzügyminisztérium az idei év végéig 180 ezer, jövőre 7 millió külföldi érkezésére számít, ami jóval alatta marad a 2019-es 40 milliónak.

(MTI)