A nyári hullám már elvonulóban van, az őszi még csak készül.
A nyári hullám már elvonulóban van, az őszi még csak készül.
A közigazgatási hatóság folytatja az eljárást.
Hangsúlyozta: büszke mindenkire, aki kibírta a járvány nehéz pillanatait.
Nem lesz kötelező a karantén sem,ha valaki pozitívan tesztelt személlyel volt kapcsolatban
Szlovákia azon néhány ország közé tartozik, ahol még kötelező a maszkviselés beltéren.
Fontos dologról döntenek húsvét után.
Az utóbbi egy hétben átlagosan 295 új fertőzött jutott 100 ezer lakosra.
Javul a járványhelyzet, két héttel előbbre hozták a március végére tervezett nyitást.
A kormány a szerdai ülésén jóváhagyta a járványügyi intézkedésekre vonatkozó enyhítéseket.
A múlt héten kezdődött el a regisztráció az új vakcinára.
Az sem kizárt, hogy hattagú lesz a parlament, de akár 9 párt is bejuthat.
A DAC magabiztos győzelmet aratott a Felsőszeli otthonában.
Hét állomást le kellett zárni.
Peter Pellegrini emlékeztetett, a Hlas-SD mindvégig pozitív kampányt folytatott.
Hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni.
A mesterséges intelligenciával szemben a saját intelligenciánkra lesz szükségünk.
A tavaszi hónapok végétől zajlottak a munkálatok Dunaszerdahely legnagyobb óvodájában.
Dzurinda fogta, és felolvasta a Híd politikusának cikkét.
A Paraméter stúdiójában a Szövetség elnökét faggattuk.