A járványügyi szakember ezzel magyarázza, hogy miért erősebb a koronavírus második hulláma az elsőhöz képest

2020. szeptember 27. - 18:57 | Belföld

A központi válságstáb korábbi tagja, Vladimír Krčméry professzor a Hospodárske noviny-nak adott interjúban arról beszélt, hogy miért lehet a koronavírus-járvány második hulláma erősebb az elsőnél, és mi várhat ránk, ha nem leszünk felelősségteljesek.

A járványügyi szakember ezzel magyarázza, hogy miért erősebb a koronavírus második hulláma az elsőhöz képest
Fotó: TASR

„A sportbajnokságok kezdete, az első hullámban elhalasztott esküvők, ünnepségek megtartása, a kirándulók munkába állása, az iskolakezdés, a kollégiumok megnyitása, valamint a főiskolai szemeszter kezdete” – sorolta a járványügyi szakember azokat a tényezőket, amelyek hatással lehetettek az elmúlt hetekben a fertőzésszám jelentős emelkedésére.

Az elismert professzor szerint emellett egy további jelentős tényező az, hogy az emberek egyre kevésbé tartják tiszteletben a hatóságok, beleértve a központi válságstáb és a minisztérium kéréseit, javaslatait.

„Továbbá összezavar bennünket az alacsony mortalitás, ugyanakkor a rövid emlékezőképesség is. Úgy teszünk, mintha már nem emlékeznénk az olasz, a spanyol vagy a brit forgatókönyvre. Kevésbé fegyelmezettek vagyunk a minisztérium stratégiájában, amely egyszerű és effektív: szájmaszk, távolságtartás, kézmosás” – magyarázta.

Krčméry hozzátette, az emberek nem hisznek a megelőző jellegű intézkedésekben és a védőoltással szemben is szkeptikusok. Ehhez az első hullám sikere és a nyári kirándulószezonban tapaszalt pozitív eredmények is hozzájárultak a szakember szerint.

A professzor ugyanakkor hangsúlyozta, attól tart, hogy amennyiben rövid időn belül nem csökken a napi új fertőzöttek száma, hamarosan növekedhet a halálozási arány is.

Igor Matovič kormányfő a konzílium pénteki ülését követően kijelentette, az elkövetkező napokban nagy valószínűség szerint újabb szigorító intézkedések várhatók.

Vladimír Krčméry azt állítja, ha az emberek nem változtatnak a hozzáállásukon, a kormánynak nem marad más választása, mint visszatérni az áprilisi és májusi, legrosszabb esetben a márciusi korlátozásokhoz.


(HNonline.sk)