„A járványügyi szakértők és az emberek is elégedettek lehetnek majd” – közel áll a lockdownnal kapcsolatos megállapodáshoz a koalíció

2021. december 7. - 13:22 | Belföld

A koalíció egyelőre nem jutott dűlőre az újabb intézkedéseket, valamint a lockdown meghosszabbításának formáját illetően. A pártok vezetői kedden reggel is találkoztak, és fokozatosan közelednek a megállapodás felé.

„A járványügyi szakértők és az emberek is elégedettek lehetnek majd” – közel áll a lockdownnal kapcsolatos megállapodáshoz a koalíció
Fotó: TASR

A tárgyalások vélhetően a szerdai kormányülésig folytatódni fognak, amelyen aztán jóváhagyják az intézkedéseket. Az SaS azonban kijelentette, hogy a lockdown jelenlegi formáját nem támogatja, enyhítéseket szorgalmaz az oltottak számára.

„Ma reggel találkoztak a vezetők. Érzésem szerint közeledünk a kompromisszum felé, ez viszont egyelőre nem végérvényes”

– nyilatkozta az újságíróknak Jana Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának az elnöke. Nem akart konkrétumokba bocsátkozni, hogy szavai szerint ne rondítson bele az esetleges kompromisszumba. Mint mondta, minden a szerdai kormányülésen dől el. A képviselőnő szerint a lockdown jelenlegi formája semmit sem old meg, és nem is segíti az emberek motiválását az oltásra.

Juraj Šeliga (Za ľudí) is megerősítette, hogy a koalíció közel áll a megállapodáshoz, amivel mind a négy párt elégedett lehet.

„Úgy vélem, hogy nagyon jó megállapodást értünk el. Néhány részletet még pontosítani kell, ezért a tárgyalás folytatódik. Bízom benne, hogy ma délután vagy holnap a miniszterelnök bejelenti a megállapodást”

– mondta Šeliga, aki szerint a járványügyi szakértők és az emberek is elégedettek lehetnek majd.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakciójának vezetője bízik benne, hogy a koalíció képes lesz értelmes kompromisszumot kötni. Mint mondta, az a legfőbb cél, hogy a 60 éven felüli veszélyeztetett korcsoportban minél jobban növeljék a beoltottság arányát.

Peter Pčolinský, a Sme rodina frakciójának elnöke az újságíróknak elmondta, hogy a hétfői koalíciós ülésen nem sikerült dűlőre jutni a témában, de hozzátette: valamilyen megállapodás mindeképp születik majd, hiszen hamarosan letelik a kéthetes lockdown.


(TASR)