Járványügyi szempontból még nem mutatkozott meg a lockdown hatása, más területen viszont igen

2021. december 2. - 08:33 | Belföld

Egy héttel ezelőtt lépett életbe a lockdown Szlovákiában, a Nový Čas pedig utánajárt, ez hogyan is mutatkozott meg a mindennapi életben.

Járványügyi szempontból még nem mutatkozott meg a lockdown hatása, más területen viszont igen
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Richard Kollár matematikus a lapnak elmondta, hogy a jelenlegi mutatók szerint nagyon nehéz kiértékelni a járványügyi helyzetet, legyen szó az új pozitív tesztek arányáról vagy a kórházakban kezelt fertőzöttek számáról, ugyanis a rendszer a kapacitásának csúcsán van.

A szakértő szerint járványügyi szempontból akkor várható az intézkedések enyhítése, ha sikerült teljesíteni a kitűzött célt, tehát, hogy az egészségügyi rendszer felső határa alá kerülünk. Szerinte ez néhány hétig vagy akár az év végéig is eltarthat, vagy még annál is tovább.

A Tudomány segít (Veda pomáha) nevű kezdeményezés számításai szerint a korlátozások bevezetését követően 21%-kal csökkent a mobilitás a tömegközlekedési eszközök, 11%-kal pedig az autók esetében. A lockdown első két napján az előző hetekhez képest több mint harmadával csökkent a mobilitás az üzletekben, illetve a szabadidős tevékenységekkel kapcsolatban. Ezzel egyidejűleg a pénzköltés aktivitása is visszaesett: csütörtöktől vasárnapig az éttermekben és a szállást kínáló intézményekben jegyezték fel a legnagyobb bevételkiesést – az első két novemberi héthez képest több mint a felével csökkent.

Az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt azok száma, akik az oltás első adagját kapták meg, ez a tendencia viszont az elmúlt hétvégén megtört. A szakértők véleménye egyelőre nem egyezik abban, hogy ez a lockdown számlájára írható-e. Vladimír Leksa immunológus szerint a legvalószínűbb magyarázat erre az, hogy a beoltatlanok azt mondták: úgyis lockdown van, akkor meg minek oltassam be magam?

A teljes lezárás pozitív hatása egyelőre nem érzékelhető a kórházakban kezeltek számán, viszont azt is tudni kell, hogy az intézkedések hatása csak bizonyos idő elteltével mutatkozik meg a számokban. Ezek viszont egyelőre nem túl szívderítőek: a lockdown életbelépésének napján 3188 fertőzöttet kezeltek kórházban, mára viszont már 3380-an vannak.


(Čas.sk)