1
Berényi József, az MKP-platform elnöke, Forró Krisztián "keresztapja" - TASR
Megosztás
Amikor annak idején – ne tessék félni, még elég sokan emlékeznek! – a parlamenti küszöb bevezetése miatt a magyar pártok kényszerházasságra léptek, a duraista vonalnak sikerült relatíve gyorsan elkaszálnia a platformokat. Így működött tovább a „koalíciós” párt, egészen addig, amíg már nem lehetett a gőzt a fedő alatt tartani és a sokszínű gondolkodásnak nem maradtak megfelelő terei a párton belül.
Aztán – ne tessék félni, még elég sokan emlékeznek erre is! – szétszakadt a párt. És maradt egy országosan is működő- és koalíciósképes része, valamint számos olyan érdekcsoport különböző nevek alatt, amelynek csak az önkormányzati politikában jutott poszt, az országosban már nem. Ezért aztán a működő- és fejlődőképes rész rugdosásával, köpködésével és Magyarországon való befeketítésével volt elfoglalva mindenki, akinek nem jutott poszt, mert az országos politika nem számolt vele, nem tekintette partnernek.
Nemrég a kíméletlen matek ismét kényszerházasságra kényszerített három magyar pártot, pontosabban politikai csoportosulást. Miután az önkormányzati választások alkalmával ez a meglehetősen rugalmatlan és kiforratlan együttes mégis képes volt meggyőzni a szlovákiai magyar választók jelentős hányadát arról, hogy van értelme, és hogy képes az érdekükben dolgozni, az – ezek szerint naiv? – többség azt remélte, legalább az előrehozott választásokig nem hull szét. Hogy legalább addig érvényesek lesznek azok a megegyezések, amelyek nem könnyen, de mégis valahogy egyben tartják a Szövetséget, amely ennek hála nehezen, de mégis labdába rúghatna azon a fórumon, amely miatt lényegében egyesült: a szlovák parlamentben.
Az egyik ilyen megegyezés a belső arányokról szólt, egy másik arról, hogy mindhárom fél megőrzi a politikai identitását egy-egy-egy platform által. Az igaz, hogy ezt a „közös” elnök, Forró eddig is – ma is – úgy értelmezte, ő csak az MKP-platform fejével képes gondolkodni, ám – noha a sajtóban többször szóvá tettük – ezt nagyvonalúan elnézte neki a tagság. Mint látjuk, elfajult a dolog, nem kellett volna.
Történt ugyanis, hogy ma, dec. 10-én a párt Országos Tanácsának gyűlésén az előzetes megegyezések, sőt figyelmeztetések ellenére az állítólag legnagyobb és legerősebb és persze folyamatosan legéhesebb, mindig mindennel telhetetlen szárny, a duraista tradíció szerint ismét belevágta az asztalon gőzölgő húslevesbe a trágyás gumicsizmát. Holott tudták az MKP-sok, nem csak hogy más kérdések foglalkoztatják most a pártot, hanem hogy sem a Híd, sem az Összefogás nem tartja aktuálisnak a platformok megszüntetését. Viszont Berényi szeret a saját szabályai szerint játszani és túl szoros neki a közös ködmön. Míg a választói érdekében (ezt deklarálják) két platform képes vagy megerőszakolni magát, vagy diplomatikusabban szólva átértékelni prioritásait, addig Berényiék az istennek se engednek abból, hogy az MKP duraista tradíciót képviselő (itt most inkább nem minősítjük) vonala a régi recept szerint megszüntesse a véleménykülönbséghez való jogot. Hogy nem is fokozatosan, hanem türelmetlenül, agresszíven érvényesítsék akaratukat.
Ebből is látszik, hogy a platformokra igenis nagy szükség van jelenleg. És olyan politikusokra, akik tisztelik a megbeszélt szabályokat, s azokat nem menet közben hisztizve rúgják fel, hanem érvelő meggyőzéssel alakítják ki. Egy nappal az OT előtt alapszabály-módosító javaslatot tenni sem elegáns. Arról kikényszeríteni egy előre elutasított vitát sem az. De egy olyan nemveszünkrésztebben- kivonulás, amelyet az MKP-sok produkáltak egyenesen felháborító. Már csak azért is, mert az általuk generált négy órás vitában részt vettek… Mit gondoltak, hogyan zárják azt le? Csak akkor szavaznak, ha előre tudják, hogy övék a többség? Micsoda dolog ez? Ilyesmit politikai ellenféllel sem szép csinálni, nemhogy a sajátjaiddal… Pardon, „sajátjaiddal”, amint ismét látjuk.
Összefoglalom: háromból két partner látja, hogy a Szövetségnek akkor van értelme, ha egyfelől a regionális politika színvonalához képesek a helyi, megyei és tán az országos önkormányzatok szintjén is hozzájárulni. Azt nem sejtem, látják-e, csak akkor lesz országos koalíciós potenciáljuk és elégséges magyar szavazóbázisuk, ha a helyi témákon kívül az országos politikában is hajlandók és képesek releváns megoldásokkal előhozakodni, egy-egy országos téma vezetőivé, potenciális megoldójává válni. Bízom benne. Mert ez érdekli a polgárokat, nem a kisszerű ovis péniszméregetés.
Egyre biztosabb, hogy az MKP ezt vagy nem látja, vagy nem is érdekli, mert elégedett azzal a szinttel, amit most biztosított neki a választói közege és a magyarországi politika. Elvan vele, elég neki a sérelmi politika. Nem óhajt nagyobb dolgokért felelősséget vállalni. Sőt, egyes paranoiás embereknek – ezek után nem csoda –, az is eszébe juthat, hogy ez, a Szövetség szétverése vagy a lassú lebénítására való törekvés az MKP házi feladata. Hogy helyet csináljon egy máshonnan irányítható, belső demokráciával nem rendelkező monolit képződménynek. Reméljük, ez nem válik valóra, a múltkor sem sikerült…
Ha az MKP meg szeretné mutatni, hogy a közös szlovákiai magyar politizálásban érdekelt, akkor kénytelen lesz komolyan részt venni a közös szlovákiai magyar politizálásban. Focizni ugyanis csak úgy lehet, ha a pályán maradsz, futsz a labda után, elkerülöd az ütközéseket, szabályosan vezeted a labdát. És akkor passzolnak neked, ha látják, helyzetben vagy és te is hajlandó vagy néha átadni a labdát a csapattársnak. Ha levonulsz meccs közben, mert szerinted nem ott van a gólvonal, ahol azt sok ezer néző felrajzolva látja, az nem foci.