Jégkorong BL - Huszonöt év után van ismét magyar csapat

2022. május 25. - 17:50 | Sport

Huszonöt év elteltével szerepelhet ismét magyar csapat a legrangosabb európai jégkorong klubsorozatban, a Bajnokok Ligájában: az osztrák liga (ICEHL) alapszakaszában harmadik Hydro Fehérvár AV19 a címvédő svéd Röglével, valamint a szintén esélyesek közé sorolt svájci Zürich Lionsszal és a lengyel GKS Katowicével került egy csoportba a szerdai sorsoláson.

Jégkorong BL - Huszonöt év után van ismét magyar csapat
Illusztrációs felvétel (TASR)

Jégkorongban az 1965/66-os idénytől rendeznek a BL egyik jogelődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK). Az Újpesti Dózsa az első két szezonban a második körig - azaz a 16 közé - jutott. Az FTC először az 1967/68-as kiírásban indult, és az első körben búcsúzott. A következő három évben megint a Dózsa szerepelhetett, és mindig a második kör jelentette a végállomást. Az 1971/72-es idénytől a Ferencváros 1979/80-ig volt BEK-résztvevő - az 1976/77-es szezonban nem volt magyar érdekelt -, ebben a szériában kiemelkedett az 1973/74-es menetelés, amikor óriási meglepetésre a hat közé jutott a brigád, kiejtette többek között a nyugat-német Füssent úgy, hogy a nyitott Kisstadionba 11 ezer néző látogatott ki.

Az 1980/81-es szünet utáni évben indult először a BEK-ben a székesfehérvári Volán, amely akkor az első körig jutott. A következő két kiírásban a Dózsa, majd 1984/85-ben az FTC az első fordulóban esett ki, a rá következő szezonban az Újpest pedig a második körben. Két év kihagyás után szerepeltek ismét magyar klubok a legrangosabb kontinentális sorozatban, ekkor már nem párharcokat, hanem csoportküzdelmeket rendeztek, ám 1988/89-től 1994/95-ig nem sikerült továbbjutni (ötször az FTC-nek, egyszer a Dózsának, egyszer pedig a jászberényi Lehelnek). Az 1995/96-os évben a Ferencváros hivatalosan negyeddöntős volt (ez 16 csapatot jelentett akkor), majd a rá következő szezonban a Dunaferr bravúrral elődöntős lett, ez nyolc közé jutást ért.

Mivel a hokiban nincsenek kontinentális szövetségek, ezért a nemzetközi szövetség (IIHF) égisze alá tartoznak a nemzetközi kupák. A BEK-et 1965-től 1997-ig rendezték meg, ezután - már meghívásos rendszerben - Európai Hoki Liga (EHL), majd Európai Bajnokok Kupája (ECC) néven futott a sorozat négy-négy éven át. Aztán 2008-ban egy szezont élt meg a Bajnokok Kupája, a most érvényben lévő rendszer pedig 2014-től él. A svéd és a svájci bajnokság 5-5, a német és a finn 4-4, a cseh és az osztrák 3-3 (ennek jogán mehet most a Fehérvár) csapatot küldhet, de akár még brit, francia, szlovák, norvég, lengyel és dán együttes is indulhat, illetve fehérorosz is, amennyiben nincs kizárás. A mezőnyt általában 32 csapattal tervezik.

MTI