Jelentősen csökkent tavaly Ukrajna népessége

2018. január 19. - 16:57 | Külföld

Évről évre egyre csökken Ukrajna lakossága, a tavalyi év első 11 hónapjában 181 500 fővel lett kevesebb az ország népessége, amely jelenleg mintegy 42,4 millió, nem számítva az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten élőket  - hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán állami statisztikai hivatal legfrissebb demográfiai adatait.

Jelentősen csökkent tavaly Ukrajna népessége
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

A népességfogyás elsősorban annak tulajdonítható, hogy 29 ezer gyermekkel kevesebb született 2017 januárja és novembere között, mint 2016 első 11 hónapjában. Szám szerint 2017 elejétől november végéig 336 500 gyermek született, míg 2016 hasonló időszakában 365 500. Ezzel együtt ebben az időszakban a halálozások száma is nőtt tavaly az előző évihez képest: 189 400-en haltak meg, míg 2016 első 11 hónapjában 164 200-en.

Az országba érkezők száma ugyanakkor kis mértékben - 7889 fővel - haladta meg az Ukrajnát elhagyók számát, míg 2016 ugyanezen időszakában ez a különbség 7618 fő volt. Az UNIAN ukrán hírügynökség által közölt statisztikai jelentésben ugyanakkor nincs adat arról, hogy hányan hagyták el az országot és hányan érkeztek.

Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy 2014 tavaszán, a Krím elcsatolása és a Donyec-medencei fegyveres konfliktus kirobbanása után az ukrán állami statisztikai hivatal jelentős mértékben korrigálta, azaz 45 millióról 43 millióra csökkentette Ukrajna népességének létszámát, és azóta hónapról hónapra egyre csökkenő adatokat tett közzé.

Nincs hivatalos adata az ukrán statisztikai hivatalnak a Krímben maradtak számáról. A félsziget elcsatolása és a Donyec-medencei válság miatt eddig összesen mintegy 1,7 millióan költöztek át a Krím félszigetről, illetve a keleti országrészben zajló harcok övezetéből Ukrajna más területeire, azt azonban nem tudni, hogy közülük hányan melyik térségből menekültek el. A Krímből az ország más régióiba menekültek számát a hivatal közlése értelmében az össznépességre vonatkozó adat tartalmazza. 2014-es becslés szerint a félsziget lakossága mintegy 2,3 millió volt.

Ukrajnában hivatalos népszámlálást utoljára 2001-ben végeztek, holott az ENSZ ajánlása szerint ilyen felmérést tízévente kellene tartani. Ukrajnában azonban ezt 2011 óta évről évre elhalasztják.

(MTI)

Címkék: Ukrajna