Jézusmária! Már majdnem Ficóé a legnépszerűbb párt! A két magyar politikai szervezet meg szendvicsbe fogja a kettő százalékot

2023. január 20. - 00:28 | Belföld

Peter Pellegriniék eddig magabiztosabbnak tűnő népszerűsége behorpadni látszik, Robert Ficóék ott lihegnek szorosan a nyomukban. Zuzana Čaputová korábbi pártja, a PS is szépen igyekszik felfelé, ahogy a Kotlebáéktól leváló szalonfasiszták is. A két magyar párt pedig fej fej mellett áll éppen - ez derült ki az AKO ügynökség legfrissebb felméréséből, amit a Joj Televízió Na hrane című műsorának megrendelésére készített.

Jézusmária! Már majdnem Ficóé a legnépszerűbb párt! A két magyar politikai szervezet meg szendvicsbe fogja a kettő százalékot
Fotó: TASR

A Hlas 17,6 százalékkal nyerné most meg a parlamenti választásokat, ami 2,6 százalékpontos csökkenést jelent a korábbi - decemberben készített - felméréshez képest. A második helyre a Smer futna be 15,9 százalékkal, a harmadik pozíciót a Progresívne Slovensko foglalná el 13,2 százalékkal.

Utánuk az SaS következik, amelyiknek a támogatottsága hónapok óta folyamatosan zsugorodik. Decemberhez képest most 9,1 százalékra romlott le a mutatójuk, ami 0,8 százalékpontos veszteséget jelent számukra. Ezzel ellentétben az OĽaNO 0,7 pontot javított, és most a választók 8,7 százaléka szavazna a jelenleg legerősebb kormánypártra.

Őket követi a Republika (7,3), valamint a Sme rodina, amelynek a népszerűsége közel egy százalékot veszítve 6,8 százalékra fogyott. Aztán itt van még a parlamenten kívüli pártok legerősebbike, a 6,2 százalékot felmutatni tudó KDH.

Sem az SNS (4,1 százalék), sem a Za ľudí (2,9 százalék) nem kerülne be a parlamentbe, és az egyik magyar párt sem ugorná meg az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

A Szövetség 2,1 százalékot ért el most, és a Magyar Fórum pedig 1,9 százalékot. De a tendenciában van némi különbség a két politikai szervezet támogatottságát illetően. Míg Forró Krisztián pártja a decemberi 3,1 százalékról töpörödött erre a szintre, Simon Zsolték 1,3 százalékról araszoltak felfelé.

A két párt éppen csütörtökön ült le egymással egyeztetni a lehetséges együttműködésről. És ha a választási lista összeállításáról nem is tárgyaltak, azt azonban jelezték, hogy hogyan képzelik el a két párt erejének összehasonlítását. Míg a Szövetség a helyi és a megyei önkormányzati választáson elért eredményeivel próbált nyomást gyakorolni a Magyar Fórumra, Simonék éppen az Ako és a Focus közvélemény-kutató ügynökségek januári és februári felméréseiből indulnának ki, ez alapján határoznák meg az erőviszonyokat.

Visszakanyarodva az AKO felméréséhez, a támogatottságuk alapján Hlas-SD-nek 31 parlamenti képviselője lenne, a Smer-SD-nek 28, a PS-nek 24, az SaS-nek 16, az OĽANO-nak 15, a Republikának 13, a Sme rodinának 12, a KDH-nak 11.

A választók 67,2%-a biztos abban, hogy kire szavazna, 16,9%-uk nem tudja, 15%-uk biztos nem menne el szavazni, 0,9%-nyian nem válaszoltak a kérdésre. A lakosság 57,7%-a támogatja, hogy júniusban előrehozott választás legyen, a szeptemberi választást 13,2%, és 21,5% szerint nincs szükség előrehozott választásra. A megkérdezettek 7,6%-a nem akart válaszolni erre a kérdésre.

(Joj Tv/sp)

Címkék: AKO, AKO ügynökség