A jó kertész első tavaszi lépései - Rózsák tavaszi metszése

2017. március 15. - 10:10 | Régió

Rengeteg gyönyörű virágtól foszthatjuk meg magunkat, ha nem merünk nekiállni a rózsák metszésének tavasszal. Az őszi metszéssel az áttelelésre készítettük fel a növényeket, megszabadítottuk őket beteg részeiktől illetve eltávolítottuk a vadhajtásokat. Az utóbbi munka során több rizikót vállaltunk az esetleges fagykárok miatt, viszont tavasszal ennek az esélye kicsi, bátran nekifoghatunk és megfelelő időzítéssel gyönyörű bokrokat, futórózsákat nevelhetünk, virágzásra ösztökélve.

A rózsa metszésénél sokszor csak két hét áll rendelkezésünkre, ezért résen kell lennünk, hogy a metszést a fagyok után, de még rügyfakadás előtt végezzük. Ez az az időszak, mikor éjszaka már nem számíthatunk jelentős fagyokra, a nappali hőmérséklet pedig már elérte azt a szintet, hogy a rózsáink el kezdtek hajtani (február vége - április eleje) .

Hogyan is kezdjük el a metszést?

Amennyiben a rózsán még találhatóak levelek, illetve elhalt bimbók tavalyról, szedjük le őket, mert a gombabetegség forrásai lehetnek majd.

Kezdésként eltávolítjuk a vadhajtásokat, melyek a jól látható oltás alatt (ahol a nemes rész találkozik az alannyal) indultak növekedésnek.

Ezután jöhetnek a beteg, illetve azok az ágak, melyek számunkra nem megfelelő irányba nőnek (pl. befelé növő ágak, melyek túl sűrűvé formálják a rózsát, a fűnyírást, áthaladást korlátozzák, vagy egyszerűen csak "szúrja" a szemünket). Oda kell figyelnünk a fagyási sérülésekre is, melyet barna elváltozás jelez. Ezeknél a részeknél a fagyási sérülés alatt, még 3-4 cm-rel lejjebb érdemes metszeni, hogy teljes mértékben kiküszöbölhessük a kárt.

Ezzel a ritkító eljárással szellősebb bokrokat kapunk, melyek több napfényt nyernek. A kifejlett futórózsáknak ennyi elég, lényeg hogy formásak legyenek, ne túl sűrűek és szépen vezetve legyenek a több éves ágak. A függőleges hajtásokat is jobb eltávolítani, amennyiben nem akarjuk magasabbra vezetni a növekedését, ezek nélkül több virágra számíthatunk (a rózsa nem a növekedésre, hanem a virágzásra emeli majd a hangsúlyt).

Most jön a bátorító rész.

Ne féljünk alaposan megmetszeni a bokorrózsát, még ha az asszony fogja is a fejét a végeredményt szemlélve! A vastagabb hajtásokat (ceruzavastagság, vagy annál nagyobb) 4-5, a vékonyabbakat 2 szemre metszük vissza (általában így 30-50 cm-es bokrokat kapunk).

Egy új, kíváló kiindulópontot adunk a rózsánknak és várhatunk a megannyi illatos virágra, mellyekkel meghálálja majd a jól időzített, alapos munkánkat.

Növekedését tovább serkenthejük rózsák részére előállított tápokkal, majd a továbbiakban figyeljük fejlődésüket, a levelek elváltozását, melyek hamar jelzik a különböző betegségek jelenlétét. Ajánlom a preventív permetezést, mindig gazdaságosabb és hasznosabb, mint csupasz rózsákat nézegetni. Nyugodtan alkalmazhatjuk a gyümölcsfákra előállított lemosó anyagokat is.

Jó időzítést és munkát kívánok.

Ifj. Angyal József

Forrás: www.agrocentrum.sk