1
Fotó: TASR - illusztráció
Megosztás
Teljesen elfogadható, hogy ha egy nemzeti keresztény-konzervatív személy jobban szereti a brazil kávét és a cseh sört sárospataki mázas köcsögből innya, mint mondjuk valami műanyag amcsi termóizéből. Viccen kívül: az is normális, hogy a saját kultúrájához jobban vonzódik, mint egy számára idegen kultúrához, hiszen belenőtt, maga is része a nemzeti hagyománynak.
Tolerálható, sőt tolerálandó az is, ha a konzervatívan gondolkodó egyén nem sieti el a világ változásainak elfogadását, pragmatikus módon inkább a bevált tradíciók híve, s ha nem ultra, csupán átgondoltan, lassabb tempóban nyit a számára még ki nem próbált értékek felé (már elnézést a kényszerű leegyszerűsítésért).
Azt viszont mindenki, még egy ateista is elvárná egy keresztény elveket valló személytől, hogy az helyezkedjen szembe – verbálisan is – az erőszakkal, hiszen ez a vallás a szeretetet hirdeti.
Így aztán értetlenül állhatunk az MKP Platform azon minapi (2022. jan. 17. 9:34) közleménye előtt, mely szerint üdvözlendő lenne, hogy a lengyelek „a magyarok mintájára szeretnék megvédeni a gyermekeiket, fiataljaikat a kártékony globális érzékenyítés őrületétől: Kitiltotta az iskolákból az LMBTQ-témák oktatását a lengyel parlament!” Mind a magyar mintát, mind az érzékenyítés „kártékonyságának” kérdését most hagyjuk, az két külön téma.
De hogy egy kisebbség problémái tematizálhatatlanná váljanak, mégpedig tiltás által, az kemény hatalmi izmozás: magyarul erőszak.
Ezért aztán e magát kereszténynek és konzervatívnak és nemzetinek valló platform mindhárom említett saját alapelvébe belerúgott.
1. Minden nemzeten belül léteznek ugyanis nem heteroszexuális emberek, őket a nemzetből kitessékelni erőszak. (Pl. Berényi alapján: minden magyar vállalhat gyermeket, csak egynemű párban élő magyarok nem…)
2. Az européer konzervatív tradícióval nem ellentétes a kisebbségekkel szembeni tolerancia, hanem éppen ellenkezőleg – elég körülnézni, hogy pl. azon nyugati típusú demokráciákban, ahol a keresztény-konzervatív erők az első 3 között vannak és olykor több választási ciklusban is kormányzók vagy koalíciós tényezők, hogyan alakul a kisebbségi politika.
3. Nem csupán a megosztás és az általános „száműzés” ellentétes a keresztényi szeretet ideológiájával. Duplán szomorú, hogy így nem csupán általában az LMBTQ-kisebbséghez tartozó embereket hozza hátrányba a platform ilyen gondolkodása, hanem elsősorban a saját vallású testvéreit, a meggyőződéses keresztény hitű szexuális kisebbségeket. Pedig hát a mesében (magyar, nemzeti, népi…) is a legkisebb, a köcsögkirály segítségére szorult a hátrányos helyzetű királykisasszony, s közben a hős kicsi köcsögkirály úgy bánt el ellenségeivel, hogy nem legyilkolta, csupán megleckéztette őket.
4. Folytatni kényszerül az ember a felsorolást, hiszen az MKP platform a saját politikai ügyvitelének első számú prioritását is leköpte.
Amennyiben komolyan vesszük, hogy a párt, melynek e platformja fokozottan és elsősorban a kisebbségvédelemre összpontosít, akkor azt kell látnunk, hogy a fenti politikai nyilatkozat éppenséggel ellentétes a kisebbségvédelemmel. Már amennyiben a kisebbségek védelme elkötelezettség és nem kicsinyes hatalmi érdekeket szolgáló, mindig az aktuális széljárás szerinti politikai szelekció.
Hiszen nem lehetséges válogatni a kisebbségek között. Minden kisebbség állapota pozíciójánál fogva labilisabb a többségéhez képest, nincs jó kisebbség vagy rossz kisebbség. Ahogyan az orvos is ugyanolyan odaadással kell gyógyítsa a felesége szeretőjét, mint az ártatlan gyermeket. Nem az orvos dolga a bíráskodás, ha ő a betegségek elleni védelemre esküdött.
A bíráskodás nem összeegyeztethető az érdekvédelemmel. A kisebbségi érdekvédelem dolga védeni a kisebbség, minden kisebbség érdekeit. A bíráskodás – ha volna vagy lesz miért – egy másik szerv független témája.
Igencsak nagy lehet a baj, ha a nemzeti keresztény-konzervatív értékrendet egy kisebbség üldözésével, „jobb” esetben hátrányba szorításával, elhallgatásával (értsd nem létezővé tételével) lehet elérni vagy megvédeni.
Ha egy világvallás kétmilliárd hívőjét a szlovákiai magyar kisebbség háromból egy platformja kénytelen megvédeni, mégpedig konkrétan a Facebookon – igazán kemény csapás!
Tudtommal egyes statisztikák szerint a világon az utóbbi években közel 100 millió keresztény vált üldözötté.
Ha már, akkor a valóban üldözött keresztények – ők sok országban kisebbségként élnek – és gyermekeik védelmére lenne érdemes összpontosítania a platformnak. Volt már arra példa, hogy Szlovákia segített pl. az üldözött kopt keresztényeknek, lásd ITT. Ebben valószínűleg önzetlenül nemcsak az MKP Platform, hanem az egész egyesült új párt is segíteni tudna a „máshol” kisebbségieknek. (Zárójelbe: bár ehhez a migrációs kérdéseket is érdemes lenne ismételten átgondolni…) Van tehát a segítségnek valós tere, ott kéne erőltetni, ahol ténylegesen szükség van rá, nem pedig az üres és konkrét segítő cselekvést nyomokban sem tartalmazó nyilatkozatokban.
5. Az már csak hab a tortán, hogy az itteni magyarság érdekeit akkor képviselheti hitelesen a szlovákiai magyar politikus az oktatás terén, ha ő maga nem szűkítené az oktatás terét.
Témákat kitiltani az oktatásból ugyanis nem vall pedagógiai felkészültségre. Szakmai tudásra itt az vallana, ha az egyes témákat és mélységüket a gyermekek befogadóképességéhez mérten vonnák be az oktatásba, amivel a kritizált nyugati túlkapásokat is kezelni lehetne.
Igen, lehet, hogy valóban vannak túlkapások, ahogyan azt Berényi József állítja, amikor a platform posztját a botrány (mert az lett belőle) után egy másik posztban próbálja tisztára mosni. Csakhogy Berényi véleményét („A szexuális felvilágosítást nem véletlenül az alapiskolák felső tagozatában kezdik erre szakosodott pedagógusok – és nem mások – oktatni.”) a felső tagozatig való hallgatásról már régen nem osztja egyértelműen a szakma. A gyermekek ugyanis 9-10 éves koruk előtt is óhatatlanul találkoznak a szexuális kisebbségek kérdésével, sőt képviselőivel. Következésképpen logikus, hogy korukhoz mérten, hangsúlyozzuk még egyszer: korukhoz mérten és a befogadóképességeikhez alakított formában, mértékben, mélységben kapjanak erről kellő tájékoztatást és magyarázatot nemcsak szüleiktől, hanem a szakmai felkészültséggel rendelkező pedagógusoktól, iskolai pszichológusoktól már korábban.
A teljes elhallgatás még soha semmilyen történelmi helyzetben és rezsimben sem hozott hasznot. Én pl. a hetvenes években semmit sem hallhattam a suliban a ’68-as megszállásról, mert pártparancsra kussolni kellett róla, mégis tudtam az orosz tankokról, hiszen a tízéves távlat egyetlen szlovákiai családban sem törölte ki a személyes élményeket.
A tapasztalat erősebb minden elhallgatásnál, a gyermek pedig tapasztal. A jó oktatás célravezetőbb a semmilyennél, tehát a homokba dugott fejeknél.
Vagy legközelebb valamilyen politikai érdekből kiírjuk a történelemből a keresztes hadjáratokat, vagy a harmincéves háborút, netán a felvilágosodást és a francia forradalmat csak azért, mert az egyik ideológia szerint az első kettő ciki, egy másik gondolkodásmód szerint pedig a másik? Az megvédené a gyerekeket?