Jobb volt a kommunizmusban? Ugyan már!
A hazudozás nem politikusi kiváltság, a választók egy tekintélyes része is simán rámondja a feketére, hogy fehér.
Szlovákiában még mindig többen gondolják azt, hogy a szocializmusban jobb volt az élet, mint ennek fordítottját. Ennek ellenére a többség nem térne vissza a szocialista gazdasági rendszerhez. A többség hajlamos idealizálni a volt rendszert, nagyon sokan – nem ritkán a többség – tényszerűen hazudnak róla vagy valótlan információkat állítanak vele kapcsolatban, de valahogy mégsem akaródzik visszatérni a szocialista tervgazdasághoz.
Egyebek között ilyen eredményeket hozott az M. R. Štefánik Konzervatív Intézetnek a Focus közvélemény-kutató ügynökség részvételével készült széleskörű kutatása, amely a szociálizmushoz és a szociális (jóléti) államhoz kapcsolódó nézeteket és tévhiteket térképezte fel.
Az ember a kutatás adatait nézve sokszor nem tudja, hogy sírjon-e vagy egy kicsit örüljön, de egyértelműen az aggodalomra okot adó dolgok dominálnak.
Pozitív fejlemény, hogy 2001-hez képest csökkent azoknak az aránya, akik szerint, hogy leegyszerűsítve fogalmazzunk, jobb volt a szocializmusban, mint jelenleg. (Pontosabban a kutatók azt kérdezték a lakosság reprezentatív mintáját alkotó csoport tagjaitól, hogy az olyan emberek, mint ők, mikor éltek jobban: a szocializmusban vagy most). 2018 áprilisában még mindig 43 %, a megkérdezettek legnagyobb csoportja gondolja úgy, hogy 1989 előtt éltek jobban az emberek, mint most (bár ez nagy csökkenés a 2001-es 62 százalékhoz képest) és csak 32 százalék, hogy ez fordítva van, miközben 16 százalék találta egyformán jónak az életet mindkét időszakban.
Mikor éltek jobban az olyan emberek, mint ön, 1989 előtt vagy most? Forrás: M. R. Štefánik Konzervatív Intézet és a Focus közvélemény-kutató ügynökség
A válaszokat nyilván befolyásolja, hogy az emberi emlékezetben egy idő után megszépülnek a dolgok, a jelenlegi idősebb generáció egyszerűen a szociálizmusban élte le fiatal éveit, ekkor volt szerelmes, alapított családot, lettek gyermekei stb. Ezek voltak a produktív éveik.
Talán nem meglepő, hogy az életkorral párhuzamosan növekszik a szocialista rendszer pozitív megítélése is.
De ez befolyással van a fiatalabbakra is, mert őket (különösen azokat, akik már a rendszerváltás után születtek) jelentős részben a szüleik (meg esetleg a nagyszüleik) emlékezete befolyásolja. Elvileg az iskolarendszer, meg a tanáraik is, de jobbára csak nagyon korlátolt mértékben, mert a tananyagban a szocializmus évtizedeivel csak nagyon felületesen és rövid ideig foglalkoznak. Ezért az sem meglepő, hogy a legfiatalabbak között magas volt a „nem tudom” válaszok aránya. És végül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Csehszlovákiában az „átkosban” a felnőtt lakosság mintegy tíz százaléka volt a kommunista párt tagja. Márpedig az emberi agy nem szereti, ha a gyakorlati cselekedetek (párttagság, a rezsim támogatása) ellentétben vannak a gondolati világunkkal (a rendszer elutasítása), ezért ez utóbbit hajlamos hozzáigazítani az előbbihez.
Magyarán megszépíti a rendszert, hogy magának és világnak megmagyarázza és igazolja korábbi cselekedetét.
Az eddig leírtakkal nem is lenne olyan nagy baj, egyszerűen tudomásul kell venni a válaszok jó részének szubjektív jellegét, a megszépülő és megszépített múltat, meg sokaknál a hiányos ismereteket.
Csakhogy a szocializmussal kapcsolatban a kutatás jóval meredekebb állításokat is megfogalmazott, és itt is döbbenetesen nagy az egyetértés. A legvadabb, hamis állítások a következők voltak:
Az átlagember szabadon utazhatott bárhová a világon, 1989 előtt szocialista demokrácia volt, szabad választásokkal.
Bár itt az egyet nem értők többségben voltak (71 ill. 52 százalékkal), mégis döbbenetes, hogy a válaszadók több mint 20 ill. 30 százaléka egyetértett ezekkel a nyilvánvaló hazugságokkal. Aztán jönnek az olyan meredek állítások, ahol az egyetértők aránya már némileg meghaladja az egyet nem értőkét. Például:
garantálva volt a szólásszabadság, a szocializmus nem volt totalitariánus rendszer, az emberi jogokat betartották.
Igen, itt 40 százalék fölött volt az egyetértők aránya. Aztán jön az 50 százalékos bűvös határ, az egyetértők immár abszolút többségben vannak: az üzletek jól el voltak látva minőségi és egyben olcsó árukkal. (Nesze neked hiánygazdaság, rendszeres áruhiánnyal és kígyózó sorokkal!) Továbbá:
a rendszer jobban törődött a környezettel, a levegő tisztább volt, mint most.
Vigyázat, közelítünk a 60 százalékos egyetértéshez: a szocializmus gazdaságilag életképes rendszer volt és egyben gazdaságilag sikeres is. Vagy: kevesebb volt a lopás és a csalás. Illetve: a Nemzeti Tanácsok úgy működtek, mint az önkormányzatok. És itt már a 70 százalékhoz közelítünk, nem semmi! És akkor jöjjön a 70 százalék feletti szint:
a szocializmus az erkölcsösebb cselekvés felé vezette az embereket…
A legnagyobb 80 százalék körüli egyetértés olyan állításokkal kapcsolatban volt, hogy mindenkinek jutott hasznos munka, az emberek nagyobb biztonságban éltek és szolidárisabbak voltak egymással szemben.
Szóval Szlovákiában a társadalom harmada, nem ritkán fele, sőt néha még ennél is több ért egyet ordas hazugságukkal a szocialista rendszerrel kapcsolatban.
Ez csak kétféleképpen magyarázható: 1. Az illetőnek fogalma sincs az egészről és ezért képtelen megkülönböztetni az igazságot a hazugságoktól. Ez főleg azokra a fiatalokra vonatkozik, akiknek nincs reális élettapasztalatuk a rendszerből és nem is nagyon törik magukat, hogy jobban megismerjék a múltat. De a fiatalok között a szocializmus támogatottsága, az iránta való nosztalgia és a róla szóló mítoszok helyeslése átlag alatti. 2. A rendszerből konkrét emlékekkel rendelkezők értenek egyet sokszor ordas hazugságokkal, mert hazudnak, tényszerűen valótlant állítanak, röviden simán rámondják a feketére, hogy fehér. Igen, sok esetben lehet, hogy például jobb volt az életszínvonaluk az átkosban, de szólásszabadság, emberi jogok betartása, szabad utazgatás egyszerűen nem létezett. Ahogy a környezet sem volt jobb állapotban. Ráadásul itt egyenes arányosság érvényesül: minél több évet élt le az életéből valaki a szocializmusban, annál hajlamosabb nosztalgiával emlékezni a rendszerre és egyetérteni a hamis állításokkal.
Ennek persze komoly politikai következményei vannak, amelyek összefüggenek egy sor más dologgal.
A hazugságokra bólogató nosztalgiázó lakosság alkotja a populista politikusok fő vadászterületét, természetesen alaposan felül vannak reprezentálva a Smer vagy az SNS választói között. Nem kell nagyon csodálkozni, ha az ilyen politikusok össze-vissza hazudoznak egyebek között a múltról is, mert a választóik tekintélyes része lám ugyanezt teszi.
A szocialista rendszer mentegetése, mosdatása, a jelenlegi diktatúrákkal való barátkozás, az összeesküvés-elméletek hangoztatása, az oroszbarát, a Putyin-rezsimet támogató megszólalások és az állami paternalizmus (állami gondoskodás a bölcsőtől a koporsóig) hangoztatása jórészt megértő fülekre találnak ebben a hallgatóságban. Ezért nem kell meglepődni azon sem, hogy a közvélemény-kutatásokra hangolt szélkakas módjára működő Smer és annak vezetője, a populizmus nagymestere, Robert Fico pontosan ezeket a szövegeket tolja újra és újra, fáradhatatlanul.
De van az egészben egy nagy logikai bukfenc. Ha az emberek relatív többsége (legnagyobb csoportja, azaz 43 százaléka) tényleg azt vallja, hogy jobb volt az élet a szocializmusban, akkor logikusan ebből az következne, hogy hasonló arányban szeretnének visszatérni az 1989 előtti gazdasági rendszerhez is. Hisz kézenfekvő lenne, hogy a jobbat preferálják a rosszabbal szemben. Csakhogy ez nincs így.
A teljes lakosságon belül mindössze 17 százalék térne vissza az 1989 előtti gazdasági rendszerhez.
Ennek a rendszernek a hívei még azok között is kisebbségben vannak (csaknem 38 %-os aránnyal), akik szerint jobb volt az élet a szocializmusban. Az ő többségük is a szociális piacgazdaság (42,4 %), illetve a szabad piacgazdaság (11,4 %) pártfogója. Nos erre nehéz racionális magyarázatot találni. Netalán a szocializmus-béli jobb életet hirdetők és a rendszert pozitívan megítélők sem hisznek igazán az igazukban? Valamilyen okból pozitívan értékelik a régi rendszert, de ha kenyértörésre kerülne a dolog, akkor a többségük mégis a jelenlegi rendszerben maradna? Úgy látszik egy dolog a szoci után nosztalgiázni, ill. a rendszert mosdatni (amit a többség meg is tesz), és más dolog a szocializmust tényleg bevezetni (amit a nagy többség elutasít). Szóval nagy a zavar a fejekben, és itt egy újabb érv amellett, hogy a választók gyakran nem racionális alapon mérlegelnek és szavaznak. De tekinthetünk erre pozitívan is: már az is valami, annak is örülni kell, hogy a többség nem akarja újra bevezetni az 1989 előtti gazdasági rendszert…
