Jogászokat, önkénteseket, négy éve elhunyt költőt és egy véradót is kitüntetett Hájos Zoltán

2022. április 25. - 08:00 | Régió

Tulajdonképpen a Szladits Károly-szobor létrejötte, illetve a világjárvány és a háború sújtotta embereket segítő önkéntesek indikálták az idei Polgármesteri díjakat és emléklapokat, de kitüntettek egy sokszoros véradót és az elhunyt Kulcsár Ferencet is.

Jogászokat, önkénteseket, négy éve elhunyt költőt és egy véradót is kitüntetett Hájos Zoltán
Polgármesteri díjban részesült a Janský-érem gyémánt fokozatát tavaly elnyerő Forró Imre (Fotók: Cséfalvay Á. András)
Korábban:

“40 éve kitiltottak innen. Kívánhat-e az ember ennél nagyobb elégtételt?” – Hodossy Gyula Dunaszerdahely díszpolgára lett

A tavalyi évet a modern magyar magánjog atyjának tartott, és a városban 150 éve született jogtudósnak, Szladits Károlynak szentelték Dunaszerdahelyen, aminek a megkoronázása volt a szeptemberben felavatott teljes alakos szobra a városi művelődési központ előtti parkban, illetve a nevével fémjelzett tudományos konferencia. Néhány évvel korábban Czirfusz György dunaszerdahelyi ügyvéd, illetve Sándor István, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense vetette fel annak ötletét, hogy a néhai jogtudósnak állítsanak szobrot a városban. Most pedig ők ketten voltak azok, akiket a polgármester egy-egy díjjal és emléklappal kitüntetett.

Sándor Istvánt, a dunaszerdahelyi önkormányzat által létrehozott Szladits Károly emlékbizottság elnökét Polgármesteri díjban részesítette Hájos Zoltán.

Sándor István

„A szobor csak egy jelkép, Szladits Károly a múlt század magyar jogásztársadalmának meghatározó jogászprofesszora volt, akinek szerepe kifejezetten integratív a jogásztársadalom vonatkozásában, és úgy gondolom, ebből eredően a szobor felállítása csupán egy első lépés, és nem a végeredmény, amely a jövőben egy hosszútávú szellemi, tudományos együttműködést tesz lehetővé a magyar jogásztársadalom és Szladits Károly szülővárosa, Dunaszerdahely lakosai között” – mondta köszönőbeszédében az ELTE professzora, aki egyébként 2017-ben elnyerte a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetését, 2021-ben a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Díját, munkásságára és annak eredményeire pedig több mint háromszáz tudományos közleményben található hivatkozás.

Polgármesteri emléklappal tüntette ki Hájos Zoltán a révkomáromi születésű, de Dunaszerdahelyen dolgozó Czirfusz György jogászt, aki – mint fentebb említettük – ugyancsak nagy szerepet játszott abban, hogy a városban nagyobb teret kapjon az itt született jogtudós.

„Örömmel tölt el, hogy a műalkotás szépen illeszkedik környezetébe, városunk befogadta azt. A jogtudós is örülne, ha látná a szobra tövében kialakított padokon pihenő fiatalokat, édesanyákat, nagyszülőket, városunkba látogató utazókat”

– jegyezte meg köszönőbeszédében. – Szladits Károly életművével kitörölhetetlenül felrajzolta városunkat a jogtudományé s az egyetemes emberi kultúra térképére. A néhai jogtudós kivételes alkotótehetsége nemcsak lehetőséget ad, de kötelez is minket, hogy emlékezetét ne csak őrizzük, de élővé tegyük.”

Nagy Dagmar

Polgármesteri díjat kapott idén a Szlovák Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Egylete is, mégpedig a járványidőszakban végzett folyamatos munkáért, a rászorulók és a háborús menekültek megsegítése érdekében folytatott tevékenységükért. A díjat Nagy Dagmar, a vöröskereszt helyi szervezetének igazgatónője vehette át. Az igazgatónő a díjat megköszönve kifejtette, az önkéntesek munkájának eredménye, hogy itt állhat, de továbbra is hosszú út áll előttük.

Ugyancsak Polgármesteri díjban részesült Forró Imre, a Janský-érem gyémánt fokozatával kitüntetett véradó. Az ő méltatásában elmondták, hogy 25 éve dolgozik CNC fémmegmunkáló gépkezelőként a mozgólépcsők gyártásával foglalkozó Wertheim cégnél. Már 23 éve annak, hogy munkatársai körében megszületett az ötlet, hogy véradással segítsék a rászorulókat. Ő maga mára 80 véradáson is túl van, tavaly szeptemberben kapta meg a a Janský-érem gyémánt fokozatát.

A másik Polgármesteri emléklapot Kulcsár Ferenc néhai költő kapta munkássága iránti elismerésként. Kulcsár Ferenc négy évvel ezelőtt halt meg, és 50 éve annak, hogy megjelent első verseskötete Napkitörések címmel. Kulcsár Ferenc még a rendszerváltás előtt dolgozott a Madách Kiadónál és az Irodalmi Szemlénél is, majd 1991-ben egyike volt a Lilium Aurum kiadó alapítóinak.

Kulcsár Ferenc a Szlovákiai Irodalmi Alap nívódíját négy alkalommal nyerte el; Madách Imre-díjjal kétszer jutalmazták munkásságát. 2003-ban Irodalmi Szemle-díjat kapott az Év költőjeként, 2006-ban Katedra-díjat, 2007-ben pedig Forbáth Imre-díjat vehetett át. 2013-ban a magyar köztársasági elnökt Magyar Arany Érdemkereszttel ismerte el tevékenységét, egy évvel később pedig Duray Miklóstól átvehette a Balassi Bálint-emlékkardot.

(SzT)