Jogerősen 24 évet kapott a pozsonypüspöki rendőrgyilkos!

Milan Szalaynak 24 évet kell letöltenie a fegyházban. Tavaly júniusban a nagyszombati járásbeli Boleráz községben agyonlőtte Peter Opalek 34 éves rendőrt annak szolgálati pisztolyával.

Jogerősen 24 évet kapott a pozsonypüspöki rendőrgyilkos!
Fotó: SITA

A rendőr kolléganőjével együtt közúti ellenőrzést tartott éjszaka, amikor megállítottak egy sofőrt. A 31 éves pozsonypüspöki lakhellyel rendelkező sofőr, Milan Szalay szervezetében 0,66 mg/l alkohol volt, ami átszámítva 1,38 ezreléknek felel meg. Az ellenőrzés során a férfi megragadta a rendőr szolgálati pisztolyát, és lelőtte, majd rálőtt a kolléganőjére is.

A kerületi bíróság most megerősítette az első fokon meghozott ítéletet 24 év fegyházbüntetésről. A bírósági ítélet a gyilkosságon kívül a gyilkossági kísérletet és az ittas vezetést is tartalmazza. Az ítélet jogerős, Szalay a tárgyalásán bármilyen észlelhető emóciók nélkül fogadta, és mindössze annyit mondott a szenátusnak, "isten veletek".

Szalay a tárgyalás kezdetén beismerte, hogy megölte a rendőrt, azt viszont elutasította, hogy megpróbálta volna lelőni a kolléganőjét is. Az elhunyt rendőr édesanyjától és családjától bocsánatot kért. A tárgyalás során többször is elsírta magát, az ügyészt azonban ez nem hatotta meg, és teátrális cselekménynek nevezte a záróbeszédében.

Noviny.sk/para