Jöjjön el Kiskával egy új ellenzéki koalíció? Hogy látják a választók és a pártelnökök?

Megosztás

Közvélemény-kutatást rendelt a Markíza a Focus-ügynökségnél, egy meglehetősen szuggesztív kérdéssel arról, szeretnék-e, hogy a következő parlamenti választások előtt az ellenzék pártjai egy, az 1998-as SDK-éhoz hasonló közös jelöltlistán induljanak.

A választások előtti koalíció tagja lenne az SaS, az OĽaNO, a Nova, a KDH, a Progresívne Slovensko és a Spolu, valamint adott esetben Andrej Kiska új pártja, melynek körvonalai egyelőre nem látszanak.

Egy ilyen koalícióhoz a választók teljes csoportjában azért nem annyira pozitív a hozzáállás, mindössze 30,3%-uk szeretne ilyesmit (7,8% mindenképpen, 22,7% inkább igen), 56,9% pedig ellene van (24% inkább nem, 32,9% semmiképpen) egy ilyen formáció létrejöttének – 12,8% nem tudott válaszolni.

Sokkal érdekesebb eredményt hozott ugyanakkor a válaszadók pártszimpátiája szerinti eredmény. Noha ez esetben a minta már jóval kisebb, alig 100 személyt tesz ki esetenként, a pártszimpatizánsok közti hangulatot azért visszaadja.

A legnagyobb mértékben az Igor Matovič-féle OĽaNO szavazói támogatnák (69,9%), valamivel lemaradva tőlük pedig az SaS pártolói (60,5%).

A Denník N megkérdezte a pártok elnökeit is erről, és az jött ki, hogy Richard Sulík teljes mértékben kizár egy választás előtti koalíciót. Közölte, hogy egy nappal a választások után a Smert, az SNS-t és az ĽSNS-t kivéve bárkivel hajlandóak leülni tárgyalni egy esetleges koalícióról, és kompromisszumokat kötni.

Sulíkkal szemben Igor Matovič azért elmélkedik bizonyos koalícióról, de leginkább azon pártokkal, melyeknél esélyes, hogy nem kerülnek be a parlamentbe, mint például a KDH vagy az MKP, a Progresívne Slovensko vagy a Spolu viszont nem került szóba. Matovič felelőtlennek tartja mindeközben az SaS hozzáállását.

A Markíza egyébként egyfajta új SDK-ról beszél, amely 1998-ban alakult Vladimír Mečiarral szemben. Az SDK ugyanakkor a választások után lépett koalícióra az akkor létrejött MKP-val, az SDĽ-lel (még Robert Ficóval), illetve a Rudolf Schuster-féle SOP-val.

A KDH-nál viszonylag kiegyenlített a tábor egy ilyen választás előtti koalícióval szemben. 46,9% támogatja (18,2% biztosan, 28,7% inkább), 44,3%- pedig ellene van (24,5% inkább nem, 18,8% biztosan nem).

Értelemszerűen a Smer és az SNS szimpatizánsai akarják legkevésbé ezt, előbbiek körében 81,8% (30,9% inkább nem, 50,9% egyáltalán nem), utóbbinál 79,7% (29% / 50,7%) azok aránya, akik egyáltalán vagy inkább nem támogatják.

Az ĽSNS szavazói körében pedig a legmagasabb azok aránya, akik semmiképpen nem pártolnak egy ilyen koalíciót (60,4%).

A Hídnál is az elutasítók felé billen a mérleg, 29,8% inkább nem, 38,3% pedig semmiképp sem javasolja ezt a megoldást, 17,9% azok aránya, akik inkább támogatnál, és mindössze 1,8% azoké, akik biztosan támogatnák.

Alojz Hlina KDH-elnök nem biztos benne, hogy a mostani társadalmi hangulat hasonlítható a '98-ashoz. Másrészt ő úgy látja, hogy a legfőbb feladatuk az, hogy 10% alatt tartsák Kiska új pártjának támogatottságát, de Ficóékét is. "Ha pedig ez sikerül, és szerintem ez reális, akkor nem kell lépni semmi olyat, ami politikailag szokatlan lenne" – fogalmazott. Szerinte az emberek csalódottak, azért állnak a Boris Kollár- és Marian Kotleba-félék mellé.

Ivan Štefunko, a Progresívne Slovensko vezetője csak annyit mondott, hogy egyetlen dologról tárgyalnak, hogy összefogjanak-e Kiskával, illetve a Spoluval. Nem tudja elképzelni, milyen közös programot tudna felállítani a teljes jelenlegi ellenzék Kotleba és Kollár nélkül. "Igaz, hogy le kell váltani a jelenlegi kormányt, de minek összeönteni ennyiféle ideológiai irányzatot?" – teszi fel a kérdést.

Boris Kollár is csak választások utáni koalíciót tud elképzelni, Sulíkhoz hasonlóan. Elmondása szerint ugyanis mind az SaS-szel, mind az OĽaNO-val eltérnek a nézeteik bizonyos kérdésekben, mint például az EU vagy a bevándorlás.

Anton Hrnko (SNS) pedig annak örülne, ha két nagy politikai erő állna egymással szemben, és ezek egyike nem a Smer, hanem az SNS lenne. Hajrá.

(Denník N/TASR/parameter)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program