Jókán pénteken válogatott futballistát búcsúztatnak

2021. július 21. - 18:03 | Sport

Péntek koraeste a jókai futballpályán fejezi be sikerekben bővelkedő pályafutását Roman Kratochvíl (felvételünkön), aki harmincöt alkalommal lépett pályára a szlovák válogatottban.

Jókán pénteken válogatott futballistát búcsúztatnak
Fotó: Facebook

Az Inter Bratislava alakulatával bajnoki címet és kupadiadalt ünnepelt, Törökországban is légióskodott, a Denizlispor mezét viselte. Levezetésként az V. ligás jókaiaknál vállalt szerepet, a mátyusföldiek védelmét három éven át irányította. Eldöntötte, hogy kora és elfoglaltsága miatt már nem áll csatasorba, a vállalkozására összpontosít.

Egyébként negyvenhét esztendős (!) korában akasztja szögre a csukákat. A július 23-án zajló búcsúmérkőzésen a pozsonyi Inter lesz a jókaiak ellenfele. Kratochvíl azt tervezi, hogy a találkozón nem csupán a hazaiak, hanem a vendégek mezében is pályára lép.

A szervezők illusztris vendégeket is Jókára invitáltak. Remélik, hogy az Inter két korábbi sikerkovácsa, Pecze Károly és Jozef Barmoš ott lesz majd a focigálán. A nagy érdeklődéssel várt párharc 18.00 órakor kezdődik.

áiro