Jól megy a Facebook szekere

2018. április 26. - 10:34 | Tech

Jelentősen emelkedett a Facebook forgalma és nyeresége 2018 első negyedévében, dacára a Cambridge Analytica politikai elemző és tanácsadó céghez fűződő adatkezelési botránynak.

"Annak ellenére, hogy nagy kihívásoknak nézünk elébe, közösségünk és vállalatunk erősen startolt 2018-ban" - írta Mark Zuckerberg, a Facebook társalapítója és vezérigazgatója a szerdán este közzétett jelentéshez fűzött rövid felvezetőben. "Kiszélesítjük felelősségünket és befektetéseinket, biztosítva, hogy szolgáltatásainkat jóra fogják használni. Ugyanakkor újabb eszközök építésével kell segítenünk az emberek kapcsolatteremtését, erősítve közösségeinket és közelebb hozva egymáshoz a világot" - tette hozzá.

A Facebook a világ legnagyobb közösségi hálózatát működtető, kaliforniai székhelyű vállalat árbevétele a március 31-én végződött három hónapban 11 milliárd 966 millió dollár volt, éves összevetésben 49 százalékkal nőtt. Ezen belül a reklámokból származó bevételek 50 százalékkal 11 milliárd 795 millió dollárra emelkedtek.

Az üzemi eredmény 64 százalékkal 5 milliárd 449 millió dollárra nőtt.

A nettó profit 4 milliárd 988 millió dollár volt, az egy részvényre jutó hígított nyereség 1,69 dollárra rúgott.

Elemzők nem is várták, hogy az első negyedéves eredményekre erős kihatással legyen a március végén kitört adatkezelési botrány, amelynek keretében a Cambridge Analytica nevű cég több millió Facebook-felhasználó adatait szerezte meg engedélyük nélkül annak érdekében, hogy a Brexitről szóló népszavazás és a 2016-os amerikai elnökválasztás alatt célzott üzeneteket küldjön számukra. Az adatlopás legalább 87 millió felhasználót, köztük 2,7 millió európait érinthet. Szakértők szerint ha lesznek is kihatások a vállalat eredményeire, azok igazán a második negyedévben mutatkoznak majd meg.

A Facebook emellett ismételten hangsúlyozta, hogy a felhasználói aktivitás nem csökkent, dacára a közösségi oldal elhagyására vonatkozó felhívásoknak.

Ezt támasztja alá az is, hogy márciusban napi átlagban 1,45 milliárd felhasználó lépett be a közösségi hálózatba, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A tavalyi év egészében 47 százalékkal 40 milliárd 653 millió dollárra nőtt a Facebook bevétele, ezen belül a reklámokból származó bevételek 49 százalékkal 39 milliárd 942 millió dollárra kúsztak fel. Az üzemi eredmény 63 százalékkal 20 milliárd 203 millió dollárra, az adózás utáni nyereség pedig 56 százalékkal 15 milliárd 934 millió dollárra, részvényenként 5,39 dollárra nőtt.

(MTI)

Címkék: Facebook