A jóléti állam dzsihádista gyermekei

Széky János | 2015. december 11. - 07:15 | Vélemény

Abdelhamid Abaaoud Brüsszelben élő belga állampolgár egy szorgos, közmegbecsülésnek örvendő  használtruha-kereskedőnek volt a fia. Nővére szép szakmai karriert futott be, most egy előkelő negyedben lakik, Hamid maga viszont kisstílű bűnöző lett, háromszor ült rövid ideig börtönben – nem terrorcselekményekért. Apja már a párizsi mészárlás előtt kitagadta.

Salah Abdeslam belga állampolgár testvéreivel egy bárt vezetett Brüsszelben, ahol szeszt szolgáltak fel (tiltja a Korán) és füveztek. Ivott és füvezett ő is, melegbárokba is járt, viszont őt se látták soha mecsetben. Szomszédai nem feltételezték róla semmiféle iszlamista hajlamot. Szintén elkövetett kisebb, vagyon elleni bűncselekményeket.

Fivére, Brahim Abdeslam Brüsszelben élő francia állampolgár amúgy villanyszerelő szakmunkás volt, de nem talált munkát. Feleségének elbeszélése szerint házasságuk két éve alatt egyetlen egy napig dolgozott, „ettől ellustult”. Havi 1000 euró munkanélküli segélyből éltek. Egész nap füvezett, másik kedvenc időtöltése az alvás volt, be nem tette a lábát semmilyen mecsetbe.

Bilal Hadifi Brüsszelben élő francia állampolgár számítástechnikát tanult a szakközépiskolában, de nem szerette, inkább teherautó-sofőr szeretett volna lenni, de – bár átlagos tanuló volt – megbukott a vizsgán. Nem tartották különösebben vallásosnak, rajongott azonban a fociért.

Omar Ismail Mostefai francia állampolgár Courcouronnes-ban (Párizs egyik elővárosában) lakott, egy más helyi bandákkal háborúzó galeri tagja volt, élte a fiatal gengszterek bunyós, késelős, drogozó életét, a világról alkotott véleményét amatőr rapvideókon fejtette ki.

Fouad Mohamed Aggad, Strasbourgban élő francia állampolgár, 2013-ban becsapta szüleit, azt mondta, nyaralni megy, de Szíriába ment. Onnan rendszeresen küldött haza pénzt.

Valamennyien részt vettek a párizsi terrortámadásokban, többségük meghalt öngyilkos merénylőként vagy rendőrségi fegyver által. Salah Abdeslam szökésben van.

Hogyan következik ebből, hogy Európát az iszlám nevű vallás fenyegeti? Sehogyan. A fentiekből az szűrhető csak le, hogy Európát a jóléti állam, annak is leginkább a francia és belga változata fenyegeti.

Az, hogy a Nyugatra támadó muszlim terrorizmus nem létezhetne a nyugati kommunikációs hálózat és technológia, valamint a nyugati közlekedési hálózat és technológia nélkül, egy másik cikkre tartozik. Ezek csodálatos dolgok, nem kell változtatni rajtuk csak azért, mert terroristák is használják őket, nem lehet, és nem is szabad. De még mindig ott a kérdés, hogy mi vonzza ilyen ellenállhatatlanul, akár az életük odadobása árán is a gyilkos dzsihádi eszméhez azokat a francia és belga fiatalokat, akiket a neveltetésük éveiben az iszlám nevű vallás nemigen érintett meg. Pontosabban: miért vonzódhatnak ennyire minden belső ellenállás nélkül stb. stb.

Olyan fiatalokról van szó, akikbe nem nevelték bele az iszlám parancsolatait. Akkor mire nevelődtek? Arra, hogy pusztán azért, mert oda születtek, ahová – alanyi jogon, munka, vállalkozás, a saját életükért viselt felelősség és egyáltalán, bármilyen teljesítmény nélkül olyan életszínvonal és -minőség jár nekik, amilyen szüleik eredeti hazájában csak egy szűk középosztálynak jut (de például Kelet-Európában is sokan kimaradnak belőle).

Igazságos ez? Hogyne, vághatná rá az, aki a legnagyobb igazságtalanságnak azt tartja, hogy olyan országban, ahol jómódú emberek vannak, mások nélkülöznek – hogyan nézheti ezt közönyösen a gazdag, miért nem adja oda pénzét a szegénynek? Van az ilyennek szíve?

Csak hát akkor ugyanennyi joggal kérdezhetnénk meg, hogy miért tűri a jó szakmát alanyi jogon, „ingyen” kitanult második generációs bevándorolt, aki békén iszogat, füvezik, verekszik, és sértődötten rappel, aki munka nélkül a marokkói átlagfizetés két-háromszorosához jut, hogy otthon maradt unokatestvérei szegénységben élnek. Miért nem ad nekik a pénzéből?

Ugyanezt a kormányoktól is meg lehetne kérdezni. Rendben, hogy az igazságosság paradicsomát teremtik meg oly módon, hogy az állampolgárokhoz és vállalkozásokhoz befolyt jövedelmek nagyobbik felét elveszik, és ennek nagy részét minden teljesítmény, állampolgári tisztesség, sőt emberi jóérzés elvárása nélkül visszaosztják más állampolgároknak. (Franciaországban tavaly 53,5, Belgiumban 52 százalék volt az adók becsült aránya a bruttó nemzeti termékhez képest.)

Ők ezt tartják helyesnek. De miféle igazságosság az, hogy ezek után bezárják a kapukat ahelyett, hogy kitárnák minden lehetséges bevándorló, az egész fejlődő világ előtt? „Aki eddig jött, szűrés nélkül, azzal igazságosak vagyunk. Akik ezentúl jönnek, azokat nagyon megválogatjuk, mert veszélyeztetik a Pardicsomot, Sajnáljuk, így jártatok.” Valahogy nem mondják. Mert vagy leállnak az „igazságosság” hirdetésével, vagy elismerik, hogy az „igazságos” és erőszaktól irtózó jóléti államot csak igazságtalanság és az újonnan jelentkezők nagy részével szembeni erőszak árán lehet fenntartani.

Az a jólét, amit minden gazdasági teljesítmény, állampolgári, sőt családi lojalitás megkövetelése nélkül garantálnak, a méltányossági alapú jólét már középtávon is erkölcsromboló hatású. Nem lehet más. Megszünteti a gazdasági teljesítményre való motivációt. Fölöslegessé teszi az alkotmányos kötelezettségek betartásában is kifejeződő állampolgári lojalitást. Fölöslegessé teszi az egy családhoz, egy szakmához tartozók, munkatársak egymáshoz fűződő becsületes viszonyát, az egyéni felelősséget és kölcsönös segítséget.

Másrészt örök elégedetlenné tesz, hiszen amit az ilyen fiatal „kap”, azt egy személytelen alanytól kapja, amit nevezhetünk államnak, a többségnek, Franciaországnak, Belgiumnak. A lényeg, hogy mivel a jóléti állam peremén élő egyén jó életének – a bűnözésen kívül – más forrása nincs, mint az állami járadék és bizonyos „ingyenes” juttatások. Ezért bármikor okkal kérdezheti, hogy miért csak ennyit kap.

Itt lépnek be a szalafi térítők, akik megmagyarázzák, hogy azért csak ennyit, mert a Nyugat az ellenségük. És végre megadják nekik azt az identitáshoz, önbecsüléshez nélkülözhetetlen tudatot, hogy erkölcsösen cselekszenek. Sőt, abszolút erkölcsösen.

A térítők tevékenységét meg lehetett volna és meg lehetne akadályozni, de ahhoz teljesen másfajta gondolkodásmódra volna szükség, jobban finanszírozott és jobban megbecsült titkosszolgálatokra, olyan politikusokra, akik nem tűrik meg az iszlamista agitációt – tudatlanságból, érdekből vagy a bírálattól való félelmükben – a vallásszabadság részeként. Egyáltalán, a vallást nemcsak afféle színező elemnek látják az egyre inkább elvilágiasodó társadalmakban.

Egyszóval nem „az iszlám” tör kívülről Európa vesztére, hanem a jóléti állam hamis igazságosságra hivatkozó túlnövesztésével egyes nyugat-európai országok saját magukat tették ki a belső rombolás veszélyének. És mivel rég elfelejtették a liberalizmus eredeti értelmét, megfosztották magukat a liberális demokrácia védelmének eszközeitől. Nem beszélve arról, hogyan használhatják ki ezt a védtelenséget Európa mostani tényleges külső ellenségei: Putyinék.

És egy párhuzam, jó alvás ellen:

Van egy ország Európában, ahol a túlvezérelt jóléti állam – a megfelelő életszínvonalhoz és életminőséghez való alanyi jog, elszakítva a gazdasági teljesítménytől, a liberális demokráciához való állampolgári hűségtől, a szolidaritástól – zsugorváltozata nem az egész társadalomra, hanem csak annak felső rétegeire, nagyjából az egyre szűkülő középosztályra terjed ki.

Az erkölcsi romboló hatás is nagyon hasonlít a nyugatihoz. Csak nem a muszlim világból jött, olajpénzből finanszírozott hittérítők nevelik szélsőségessé a középosztály alsó, sértődött – mert nem eleget kapó – rétegeit, hanem a vasháromszög propagandistái. Így jönnek létre a különféle gárdák, seregek és terrorkommandók. Védekezőképesség nincs. A védtelenséget persze kihasználják az oroszok.

Jósolni butaság, csak az a valószínű, hogy mivel az adottságok ebben a bizonyos országban rosszabbak, mint Nyugat-Európában, a folyamatnak is rosszabb lesz a vége.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.