Jön az év legfontosabb törvénye, összeül a kormánykoalíció

Csütörtökön vagy pénteken ülésezik a koalíciós tanács, a tárgyalás egyik témája az állami költségvetés lesz – mondta kedden Andrej Danko, a parlament elnöke.

Jön az év legfontosabb törvénye, összeül a kormánykoalíció
Fotó: tasr

Az ülés lehetséges dátumát Peter Pellegrini miniszterelnökkel is egyeztette. „Azt hiszem, csütörtökön vagy pénteken tárgyalunk azokról az intézkedésekről, amelyekre a pénzügyminiszternek szüksége van az állami költségvetés összeállításához" - mondta Danko.

Az SNS-es politikus hozzátette, beszélni kell a költségvetés kockázatairól, a lehetőségekről és a kilátásokról. „Úgy vélem, felelősségteljesen kidolgozott költségvetést terjesztünk elő jóváhagyásra" – jegyezte meg.

Ezzel összefüggésben Danko ismét rámutatott az áfából származó alacsony bevételre vagy az államigazgatásban kifizetett jutalmakra. „A szlovák államigazgatásban hiányzik a javadalmazási rendszer" - mondta. Reméli, Ladislav Kamenicky (Smer-SD) pénzügyminiszter olyan koncepcióval áll elő, amely megoldja a bérek közti különbségek problémáját. Megismételte, a dohánytermékekre kivetett jövedéki adó emelésének kérdését lezártnak tekinti.

TASR