Joseph Blatter és Michel Platini júniusban áll bíróság elé a korrupciós ügyben

2022. április 12. - 19:52 | Sport

Júniusban áll bíróság elé Svájcban Joseph Blatter és Michel Platini, a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke.

Joseph Blatter és Michel Platini júniusban áll bíróság elé a korrupciós ügyben
-illusztráció- (Fotó: AP)

A két egykori sportvezetőnek azért kell felelnie, mert a FIFA 2011-ben kétmillió dollárt fizetett ki Platininek.

A FIFA 2015-ben hűtlen kezelésre hivatkozva - a szervezet szerint az "indokolatlan" kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt - Platinit nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) később négy évre csökkentette Platini büntetését.

Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, jelenleg a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltását tölti, és ennek októberi lejárta után életbe lép az a hat év és nyolc hónapra szóló büntetés, amelyet egyéb szabálytalanságok és törvénysértések miatt tavaly márciusban szabott ki a FIFA etikai bizottsága.

Platini elnöki tanácsadó volt Blatter első ciklusában, 1998 és 2002 között, a francia sportdiplomata 2011-ben nyújtotta be a tevékenysége utáni számláját.

(MTI)