Jótékonysági célból hajózza körbe a földet vitorlásán a magyar hajóskapitány

2015. augusztus 25. - 20:40 | Külföld

Világkörüli útra indul 2016 márciusában Légrádi Márk, magyarországi hajóskapitány egy vitorlással, a különleges vállalkozásának pedig nemes célja van – beteg gyerekeknek szeretne adományokat gyűjteni.

Jótékonysági célból hajózza körbe a földet vitorlásán a magyar hajóskapitány
Légrádi Márk (Fotó: foldkerules.hu)

A hajóskapitány tervei szerint egyedül vágna neki az útnak, melynek során Budapestről indulva, a Dunán lehajózva eljutna a Fekete-tengerig, innen következő célpontja a Földközi-tenger, ahonnan szeretne eljutni Gibraltárra, a Panama-csatornáig, majd onnan a Csendes-óceánon át Új-Zélandra és Japánba, végül pedig Anglián keresztül vissza Európába.

Légrádi Márktól megtudtuk, a 2016 márciusára tervezett indulást alapos felkészülés előzi meg. Ami a hajót illeti, Márk egy erre az útra tervezett vitorlással szeretné megtenni az utat, ami előzetes becslése szerint három évbe telik majd.

A hajóskapitánynak sikerült egy igazi legendát, az Equator 44 típusú vitorlás sablonját megszereznie, melyen hajózva Gál József feleségével és 3 éves fiával 1991 és 1996 között megkerülte a földet. A vitorlás felújítása jelenleg is tart, Márk előzetes tervei szerint januárra készülhet el teljesen.

A hajóskapitánytól azt is megtudtuk, világkörüli útja során szeretné tartani a kapcsolatot az emberekkel: több kamerát is szerel majd a hajóra, emellett pedig blogján, valamint Facebook- és Youtube-csatornáján is rendszeresen beszámol az útja során szerzett élményeiről.

Márk földkörüli útja a környezettudatosság jegyében zajlik majd, hiszen elmondása szerint csupán minimális üzemanyagot szeretne elfogyasztani – inkább a természet, a szél adta energiákra szeretne támaszkodni.

Annak ellenére, hogy Márk egyedül vág neki a hatalmas távolságnak, útja során szeretne útitársakat toborozni egy-egy szakaszra, hogy az általuk kapott pénzből fenn tudja magát tartani, az adománygyűjtésből befolyt teljes összeget pedig jótékonysági célokra tudja fordítani.

„Szeretném bemutatni azt, hogy akaraterővel, sok munkával, céltudatossággal és egymás iránti szeretettel képesek vagyunk megvalósítani az álmainkat és végigcsinálni egy nagy utazást, melynek mindezek mellett jotékonysági célja van" – nyilatkozta a Paraméternek Légrádi Márk.

-para-

Címkék: világkörüli út