Jóváhagyta a kormány a korrupcióellenes programot

Nemzeti korrupcióellenes programot hagyott jóvá a kormány szerdán.

Jóváhagyta a kormány a korrupcióellenes programot
Fotó: TASR

A kormányhivatal által kidolgozott 17 oldalas dokumentum a parlament által tavaly elfogadott, korrupcióellenes politikáról szóló tervhez kötődik. A dokumentum ugyanakkor reagál több nemzetközi intézménynek - köztük az EBESZ-nek (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) és az Európa Tanácsnak - a témával kapcsolatos értékelő jelentésére is.

A program 14 célt és hozzájuk kötődő intézkedéstervezetet fogalmaz meg.

Ezek a tervek szerint a 2019 és 2023 közötti időszakban valósulnak majd meg, céljuk, hogy csökkentsék a korrupció terét és lehetőségeit az állami szektorban, hatékonyabbá tegyék az elkövetők felelősségre vonását, ugyanakkor növeljék a nyilvánosság bizalmát a közhatalom iránt.

Mivel az ajánlott intézkedések többségükben meghaladják az egyes szaktárcák lehetőségeit és hatásköreit, a program ezek együttműködésével számol, és közös felelősséget határoz meg számukra.

A program idézi bevezetőjében az Eurobarometer 2017-es felmérését is, amely szerint a korrupcióérzet magasabb Szlovákiában, mint az európai uniós átlag. Az idézett felmérés szerint két éve Szlovákiában a megkérdezettek 85 százaléka vélekedett úgy, hogy az országban igen elterjedt jelenség a korrupció. Hasonló véleményen átlagosan a megkérdezettek 68 százaléka volt az EU-ban.

A korrupcióellenes program megalkotói egyebek mellett rámutatnak arra, hogy

Szlovákiában a korrupcióellenes harc egyik jelentős hátráltató tényezője, hogy az állam nem képes arányosan, egyúttal elrettentő mértékben büntetni a korrupció résztvevőit.

A programban megfogalmazott 14 célkitűzés között kiemelt helyen szerepel, hogy javítani kell a korrupciós tevékenység leleplezésének hatékonyságát, különösképpen a korrupció legsúlyosabb formái esetében. A dokumentum kidolgozói erre a vonatkozó jogi szabályozás megváltoztatásában látják a megoldást. Ebből a célból egy olyan mechanizmus bevezetésével is számolnak, amely hatékonyabbá tenné a vagyoneredeti vizsgálatot a korrupciós tevékenység résztvevőinél.


(MTI/TASR/para)