Jövő héten áll bíróság elé az SNS két exminisztere

2017. február 22. - 20:43 | Belföld

A Specializált Büntető Bíróság kitűzte a faliújságtender tárgyalásának időpontját. Katarína Kudjáková bírósági szóvivő arról tájékoztatott, hogy a tárgyalás március 1-jén lesz.

Jövő héten áll bíróság elé az SNS két exminisztere
Marián Janušek és Ján Slota (Fotó: archív)

Az ügyész tavaly október 19-én nyújtotta be a vádemelési javaslatát öt személy, köztük az SNS két egykori építésügyi és régiófejlesztési minisztere, Marián Janušek és Igor Štefanov ellen.

A másik három vádlott Radoslav B., Tomáš L. és Zdenka K. Janušek esetében a vád közbeszerzési üzelmek, egyidejűleg köztisztviselői hatalommal való visszaéléssel, míg a többi négy vádlott csak az első vádpontban gyanúsított.

A faliújságtender ügye egészen 2007-ig, az első Fico-kormány idejéig nyúlik vissza, amikor is egy több milliós megrendelésről szóló páylázatot csak az építésügyi tárca egy, a nyilvánosság számára hozzá nem férhető folyosóján lévő faliújságon tettek közzé, így a későbbi nyertes lehetett az egyetlen, aki egyéb úton tudott róla. Akkor konkrétan Janušek volt a miniszter, Štefanov pedig az államtitkár, de utóbbi követte előbbit a miniszteri székben. Csakhogy kiderült, hogy az egészben ő is mélyen benne lehet. A tendert egyébként egy Ján Slotához közel álló cégekből álló konzorcium nyerte meg.

(TASR)