Jövőre kezdődik a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségében történt vérengzés elkövetőinek pere

A franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő 2015. januári 17 áldozatot követelő párizsi támadások perét 2020. április 20. és július 3. között rendezik meg a párizsi esküdtszéken - közölték pénteken igazságügyi források.

2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol 12 embert megöltek, és 11-et megsebesítettek. A támadókat két napig üldözte a rendőrség. Eközben egy harmadik társuk lelőtt egy rendőrt a főváros egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat. A három napig tartó támadásokban 17-en vesztették életüket, köztük három rendőr és 21-en sérültek meg. A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben 251-en vesztették életüket. 

A tavaly lezárult nyomozás eredményeként 14 ember ellen indult eljárás, közülük 11-en vannak előzetes letartóztatásban. Valamennyi gyanúsított tagadja, hogy tudott a merényletek előkészítésről. Három ember, köztük a feltételezett megrendelő és az egyik dzsihadista felesége ellene pedig elfogató parancs van érvényben. Ők a támadásokat követően Szíriába utaztak, s a francia sajtó többször is beszámolt a halálhírükről, de ezt hivatalos források nem erősítették meg.

A nyomozás hamar fényt derített arra, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségében vérengző testvérpár, Chérif és Said Kouachi, valamint a rendőrnővel végző és zsidó túszokat ejtő Amédy Coulibaly ismerhették egymást. A szálak egy 2005-ben felszámolt kelet-párizsi iszlamista radikális csoporthoz vezettek, amely Irakba toborzott európai harcosokat. 

A per fővádlottja a 34 éves Ali Riza Polat, a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, akiről az ügyészség azt gyanítja, hogy központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, ezért terrorista emberölésben való bűnrészesség gyanújával folyik ellene eljárás. A feltételezések szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt azon nyomok eltüntetése is, amelyek a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak. 

A terrorelhárítási részleg vizsgálóbírói Jemenben is nyomoztak, ahol 2011-ben járt az egyik Kouachi-fivér. A Charlie Hebdo elleni támadást az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) vállalta magára, akinek egyik vezetőjét, a Kouachi-testvérek barátját, Peter Cherift decemberben tartoztatták le Dzsibutiban, s azóta átszállították Franciaországba.

(MTI)