Ráadásul még a negatívumokat is elítéli.
Ráadásul még a negatívumokat is elítéli.
A sírkövet piros festékkel firkálták össze.
A Főügyészség ügyésze tavaly szeptemberben tett feljelentést tett az utca miatt.
Két év elteltével már inkább a fasiszta Milan Mazurekkel ért egyet a képviselő.
A helyi népszavazáson reggel 7 és este 22 óra között szavazhatnak a következő kérdésről.
Kilenc képviselő ellen indult eljárás, akik viszont mossák kezeiket.
Tiso jó kis reklámarc, kár, hogy mocskos fasiszta.
Az AS bebetonozta első helyét.
Ferenc pápa a beszédében a különböző vallások együttélését is szorgalmazta.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.
A 43 esztendős szakember korábban 24 évig volt a Barca játékosa.
A telefonszám hétfőtől péntekig (szeptember 29.) 7.30-tól 15.30-ig hívható.
Először figyelmeztetni fognak.
A VII. ligában továbbra is két csapat büszkélkedhet százszázalékos teljesítménnyel.
Kalira sem tudtak eddig rábizonyítani semmit, de most élő adásban sértette meg a törvényt.
Eddig a Radványi-legénység aratta az új idény elején zsinórban a legtöbb győzelmet.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.