Juraj Bugala lett a Közbeszerzési Hivatal új alelnöke

2018. szeptember 5. - 13:06 | Belföld

Juraj Bugala lett a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) új alelnöke, aki már több mint 15 éves ügyvédi gyakorlattal rendelkezik. A kormány szerdán nevezte ki őt erre a pozícióra. Az új alelnök főleg a közbeszerzés professzionalizálásával akar foglalkozni.

Az ÚVO új alelnökével kapcsolatos javaslatot Miroslav Hlivák terjesztette elő a kormány szerdai ülésén, miután augusztus 22-én kérvényezte ennek a pontnak a kihagyását az akkori kormányülésen.

Az ÚVO elnöke szerdán azt mondta Bugala másodszori előterjesztésével kapcsolatban, hogy a jelöltet megkérte a vele kapcsolatban felmerült kétségek tisztázására, melyek részben a korábbi ügyvédi tevékenységével függtek össze. Hlivák hangsúlyozta: ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy Bugala ügyvédi szolgáltatásai nem voltak összhangban a törvénnyel, akkor az új alelnök lemond a funkciójáról.

Bugala kiválasztását az ÚVO elnöke és a jelöltek közötti több hónapig tartó tárgyalások előzték meg. „A tárgyalásokon az volt a számomra a legfontosabb, hogy a jelölt azonosulni tudjon a Közbeszerzési Hivatal vezetésének a filozófiájával, amelyet jelenleg érvényesíteni próbálok a hivatalban” – magyarázta Hlivák a sajtótájékoztatóján (augusztus 17.) azt is hozzátéve, hogy egy olyan független ellenőrző szerv létrehozásáról van szó, amelynek a döntései szakmai alapúak és pártatlanok.

Bugala az alelnöki posztra való jelentkezésével kapcsolatos nyilatkozatában transzparens ellenőrzéseket ígért a jövőre nézve. Egyúttal közölte, hogy a poszt betöltésének az ideje alatt felfüggeszti ügyvédi tevékenységét.


TASR/para