A színész emlékiratai a közeljövőben jelennek meg.
A színész emlékiratai a közeljövőben jelennek meg.
Tartják magukat a mozikban a Jurassic World dinoszauruszai: már a második hétvégén uralják a kasszasikerlistát.
Két év múlva kerül a mozikba Steven Spielberg Jurassic Parkjának 4. epizódja, amelynek címe: Jurassic World.
A Jurassic Park első része 1993-ban került a mozikba és Steven Spielberg rendezte.
66 éves korában rákbetegségben elhunyt Michael Crichton amerikai író, rendező.
A május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.
A négyéves kislánynak múlt héten veszett nyoma.
A rövidfilmes versenyben utoljára 2002-ben nyerte el magyar alkotás a fődíjat.
Kanadával találkoznak a fináléban.
Az alsóházban a tabellaelső hazai pályán hétszer rezdült a hodosiak hálója.
Arról egyelőre nem számolt be a Bayern, hogy Salihamidzic utódja ki lesz.
A hidat tavaly október 8-án érte támadás.
A Schäfer Andrást sérülés miatt nélkülöző Union Berlin 1-0-ra verte a Werder Brement.
A németországi születésű diplomata 1973-ban Nobel-békedíjat kapott.
Az átadóra egy kis kiállítással is készültek.
A 25 éves holland mögött a 41 éves Fernando Alonso indul.
Jó hírünk van azoknak, akik szeretik a meleget és a napsütést.