Jurassic World: Világuralom – Ezek a dinoszauruszok se a régiek már

Steven Spielberg 1993-as Jurassic Parkja mára igazi filmklasszikussá vált, és ezt néhány évvel később egy szintén szerethető második résszel toldotta meg. A Joe Johnston által dirigált harmadik rész már nem nyűgözte le annyira a nagyközönséget, ezt követően pedig a dínók mély álomba merültek, hogy aztán 14 év után Colin Trevorrow újfent elhozza őket nekünk. Az új trilógia darabjai ugyan látványosabbak és grandiózusabbak voltak, mégsem tudtak kilépni elődeik árnyékából. Mint, ahogy ez most a Világuralomnak sem sikerült.

A történet szerint a dinoszauruszok már a természet szerves részét képezik, itt élnek köztünk, bár ez az együttélés nem minden esetben zökkenőmentes. Hirtelen felbukkan egy mutáns sáskafaj, amely mindent lelegel, ami az útjába kerül, előidézve ezzel egy ökológiai katasztrófa kockázatát. A nyomok egy óriásvállalatba vezetnek, ahol visszatérő hőseink régi ismerősökbe botlanak, céljaikat egyesítve pedig együtt járnak a dolgok végére.

A film ugyan reflektál az alcímre, miszerint a dínók már a Föld minden pontjára eljutottak, és mindez olyan mértékeket ölt, hogy az emberiséget az együttélésre kényszeríti ezekkel a szörnyekkel, de a felvetett alapgondolatot gyorsan a kukába is vágják. A cselekmény első harmadában még hozza a film ezt a felütést, ellátogatunk a világ több pontjára, ahol az együttélés szép, de bizony árnyoldalát is megtapasztalhatjuk. Aztán ugyanott kötünk ki, mint ezt megelőzően: egy nagyvállalatra összpontosul a figyelem, amely nem mellesleg rezervátumként is működik, ahol aztán természetesen beüt a gebasz, minden romba dől, hőseinknek pedig menekülniük kell a túlélésért. Sokadjára is lerágott csont, újra és újra elpuffogtatott klisék.

Az még csak hagyján, hogy a Jurassic World szinte egy az egyben az első Jurassic Parkot dolgozta újra ugyanazokkal a sémákkal, a harmadik részre viszont azért már joggal vár el a néző egy kis újdonságot, váratlan húzást. A film az elsőtől az utolsó percéig kiszámítható, az élvezetet pedig tovább rombolja a bődületes mennyiségű logikátlanság. Az egyik percben még Owen simán elszalad az őt üldöző dínó elől, a másikban pedig már motorkerékpárral is alig bírja lehagyni. Ezek után azon már meg sem lepődünk, hogy hősünk egy lasszó és egy fatönk segítségével megállít egy többtonnás fenevadat, tenyerét kinyújtva pedig szinte minden őslényt képes megnyugtatni. Még számtalan ilyen és ehhez hasonló jelenetben lehet részünk, amelyek taglalásától inkább eltekintenék, hogy azért ne fosszak meg mindenkit a homlokráncolás őszinte pillanatától. Mindebből kifolyólag hőseinket egyáltalán nem érezzük veszélyben, a történéseknek nincs súlyuk, így maga az igazlom is odavész.

Manapság igen közkedvelt húzás a nosztalgiára való építés, az pedig nem volt titok, hogy a Jurassic Park első részének három főszereplője, Dr. Alan Grant, Dr. Ellie Sattler és Dr. Ian Malcolm is visszatér. De minek? Amellett, hogy jelenlétükkel visszacsalogatják a moziterembe a régi trilógia rajongóit, nem sokat tesznek hozzá a cselekmény alakulásához, illetve teljességgel helyettesíthetők lettek volna más karakterek által is.

Szintén fájó pont lehet, hogy lévén dinós franchise-ról van szó, egy mutáns sáska áll a cselekmény középpontjában, az őshüllők pedig majdhogynem perifériára szorulnak – noha épp róluk kellene szólnia a sztorinak, a velük való együttélés, illetve világuralomra törekvésük gondolatának kellene mozgatórúgóként működnie. Az őshüllők ugyan nagyon pöpecen néznek ki, sőt megkockáztathatjuk, hogy ilyen sok fajta dínót talán még a sorozat egy darabjában sem láthattunk, összecsapásaikban mégsincs meg a kellő kraft. Röhejesen hangozhat, de ezen a téren is hiányzik a konfliktus, így hiába hozták el nekünk a belengetett giganotoszauruszt, végső összecsapása a T-Rexszel és az egyébként hátborzongatóan kinéző Therizinosaurusszal abszolút súlytalan.

Sam Neil, Jeff Goldblum és Laura Dern régi motorosok, mellettük pedig Chris Pratt és Bryce Dallas Howard is kiváló színész, a 146 perces játékidő ellenére mégis úgy tűnik, mintha elfognák egymás elől a teret, egyikük sem tud igazán kiteljesedni. A több néha kevesebb.

Összességében elmondható, hogy a Jurssic World: Világuralom nem tudja megidézni az igazi Jurassic Park-fílinget, nélkülöz bármiféle kreativitást, a benne rejlő lehetőségek pedig kiaknázatlanok maradtak. A látványra nem lehet panasz, ahogy az iramra sem, így aki ennyivel beéri és az előző részeket is kedvelte, az ezúttal is megtalálja számításait.

(tt)