Káčer: A külügyi tárca vezetése sok kockázattal jár

2022. szeptember 13. - 16:56 | Belföld

A külügyi tárca vezetése sok kockázattal jár, ez a kor azonban kulcsfontosságú, gyávaság lenne elfordulni tőle. Ezt Rastislav Káčer, az új kül- és európai ügyekért felelős miniszter jelentette ki a keddi sajtótájékoztatóján, miután átvette a tárca irányítását.

Káčer: A külügyi tárca vezetése sok kockázattal jár
Fotó: TASR

Mint elmondta, Eduard Heger (OĽaNO) kormányának kül- és biztonságpolitikája közel áll hozzá. „Az egyik társszerzőjének és jogászának számítok” – állapította meg. Ivan Korčok (SaS-jelölt) volt miniszter szerinte kitűnő munkát végzett, aki nemcsak elődje, hanem barátja is egyben.

Heger rámutatott: Káčer hosszú évek óta elismert diplomatának számít, aki az USA-ban és Magyarországon, mostanáig pedig Csehországban dolgozott nagykövetként. „Egy demokrata, ahogy kell, aki külföldön és otthon is régóta Szlovákia érdekeiért dolgozik” – jelentette ki a kormányfő.

Zuzana Čaputová államfő kedden nevezte ki Káčert kül- és európai ügyekért felelős miniszternek. Ivan Korčokot (SaS-jelölt) váltotta.


(TASR)

Címkék: Rastislav Káčer